Kattant a bilincs a Klauzál téri gyilkosság gyanúsítottjának kezén! Jelenleg is folyik a férfi kihallgatása

Pénzcentrum2023. augusztus 10. 13:10

A BRFK 11 órás hajtóvadászat után elfogta a halált okozó testi sértés feltételezett elkövetőjét.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2023. augusztus 10-én 0 óra 55 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest VII. kerületében, a Klauzál téren holtan találtak egy embert.

Az elsődleges adatok alapján a férfi halálát idegenkezűség okozhatta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A BRFK az ügyben hajtóvadászatot indított, melynek eredményeként a bejelentéstől számított 11 órán belül azonosították, majd a józsefvárosi rendőrök a Rákóczi téren 2023. augusztus 10-én 11 óra 35 perckor elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. A 30 éves férfi elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.

Címkék:
Budapest, halál, bűncselekmény, férfi, gyilkosság, főváros, brfk, rendőr,