Kiszivárgott: ekkor oldhatja fel a kormány az országos napelemstopot

Pénzcentrum2023. augusztus 4. 08:44

Október elsejétől egyes körzetekben felodhatják a hálózati áram visszatáplálását a háztartási méretű kis erőműveknél.

Várhatóan október 1-jétől engedélyezi újra a kormány egyes körzetekben a hálózati áram visszatáplálását a háztartási méretű kis erőműveknél, azaz a napelemek esetében - számolt be az ATV Kiss Ernőre, a Napelem Szövetség elnökére hivatkozva. Tavaly november 1-től az újonnan telepített napelemek tulajdonosai számára megszűnt a többletenergia visszatáplálása a hálózatba, amiért cserébe a felhasználók ingyen áramot kaphattak. Az ideiglenes rendelet még most is érvényben van, de az Európai Uniónak tett vállalás miatt 2024. december 31-ig meg kell szüntetni a napelem moratóriumot.

Kiss Ernő szerint nem volt műszaki akadálya a hálózatba történő visszatáplálásnak. Hozzátette, közel 200 ezer ember adta be az igényét, de ennek jelentős része nem volt valós, mivel többen meggondolták magukat, míg mások duplán adták be a kérelmüket. A szövetség szerint nagyjából 30 ezer valós kérelem volt a 200 ezer között, de még a kivitelezési munkák sem indultak el, miközben az értékesítési hálózatok megszűntek, ami nehéz helyzetbe hozta az ágazatot. 

Címkék:
otthon, kormány, rezsi, áram, rezsicsökkentés, napelem, hmke, rezsiemelés, napelemstop,