Ezt nem lehet felfogni: az eddigi lakásár-drágulás csak a jéghegy csúcsa volt, ami most van, az a pokol

Pénzcentrum/Portfolio2023. július 19. 09:46

Az egy dolog, hogy a lakásárak iszonyatosan megdrágultak Magyarországon 2015 után, az viszont egy másik, hogyha ehhez hozzávesszük a hitelek megdrágulását is, akkor aki hitelből szeretné számára új lakásba költöznie, annak akkora áremelkedéssel kell szembenéznie, amit elsőre kevesen hinnének el. A Portfolio megnézte, hogy a két hatás együtt mekkora nominális drágulást hozott az érintetteknek.

A KSH előzetes adatai alapján az idei első negyedévben az új építésű lakásokat átlagosan 297%-os, a használt lakásokat átlagosan 189%-os áron adták-vették a 2015-ös évi átlagos árszintekhez képest. Tudjuk azt is, hogy hosszú távon nézve a magyar lakásvásárlóknak jellemzően nagyjából a fele vesz igénybe lakáscélú hitelt egy kereskedelmi banknál. Nekik sokkoló hír, hogy 2015-ben még 5,5%-os, a 2021-es mélyponton 3,8%-os, idén viszont 8,8%-os átlagkamattal vesznek fel hiteleket.

Az elemzésben szereplő tipikusnak számító új építésű lakás értéke 18,3 millióról (2015) mostanra 54,3 millióra, a tipikusnak mondható használt lakásé pedig 11,6 millióról 21,9 millióra ugrott. Igen ám, de aki hitelt szeretne ezekre felvenni, az a szabályozás szerint ezeknek az áraknak csupán a 80 százalékára tud. Ezzel számolt az elemzés is, ebből kiderült: míg az alacsonyabb kamatok mellett egy 20 éves futamidejű hitel esetében a felvett összegnek korábban nagyjából a másfélszeresét kellett visszafizetni, most a teljes visszafizetendő összeg több mint duplája a felvett hitelösszegnek, miután a törlesztőrészletek nagyjából másfélszeresükre emelkedtek.

A számítások szerint, mind a lakásárak emelkedését, mind a hitelek megdrágulását összeadva azt kapjuk, hogy

  • a 2015-ben még hitel nélkül 18,3 millióba, hitellel együtt 28,9 millióba kerülő új építésű lakás mára hitel nélkül 54,3 millióra, hitellel együtt viszont 115,8 millió forintra drágult, miközben
  • a 2015-ben még hitel nélkül 11,6 millióba, hitellel együtt 18,3 millióba kerülő használt lakás mára hitel nélkül 21,9 millióra, hitellel együtt viszont 46,7 millió forintra drágult.

Elmondható tehát, hogy hitel nélkül ezen időszak alatt az új építésű lakások átlagosan a 2015-ös szint 297%-ára drágultak, egy maximálisan kihasznált, 20 éves futamidejű hitellel együtt viszont az akkori szint 401%-ára. Ugyanez a használt lakás esetében hitel nélkül 189%, a hitellel együtt viszont 255%.

Címkék:
hitel, otthon, drágulás, törlesztőrészlet, áremelkedés, lakásár, lakásárak, törlesztő,