Friss részletek Lang Györgyi haláláról: ez történt a tragikus szombat délutánon

Pénzcentrum2023. május 22. 09:41

A legendás Pa-Dö-Dő énekesnőjét szombat délután, álmában érte a halál, VI. kerületi otthonában, abban a lakásban, amely egyrészt menedéket jelentett számára az őt sújtó egészségügyi problémák közepette, a lakás ezen kívül híven tükrözte Lang Györgyi mindig vidám és szabad énjét.

„Györgyi lefeküdt aludni és nem kelt fel, álmában érte a halál" - árulta el a Blikknek egy közeli ismerős. Ismerősei szerint a közkedvelt művész mindig jókedvű volt, pedig egészen fiatal korától kezdve sorra kapta az élet kegyetlen pofonjait, barátai szerint az egyre súlyosbodó egészségi állapotát is szarkasztikus humorral kezelte.

Lang Györgyinél a nyolcvanas évek közepén, mindössze 28 évesen megállapították, hogy szklerózis multiplexben szenved, amely hosszú távon egy bénuláshoz vezető súlyos, gyógyíthatatlan betegség. Ám Lang Györgyit ez sem tudta megállítani, Falusi Mariann-nal 1988-ban megalapították a Pa-Dö-Dőt, az együttest, amelyből áradt a vidámság, az életszeretet és a jó értelemben vett őrültség. Ugyan az énekesnő állapota tíz évvel a diagnózis után romlani kezdett, kerekesszékbe kényszerült, 2021 novemberében pedig sztrókot kapott, amely miatt nem tudta mozgatni az egyik kezét és a szavakat is nehezebben formálta, de nem hagyta magát.

– Györgyiben annyi erő volt, mint senki másban. Hihetetlen volt, nem volt hajlandó búslakodni a betegsége miatt, ő élni szeretett. És imádta a színpadot, a szereplést, ez tartotta életben, éppen ezért a Pa-Dö-Dő tagjai eldöntötték, hogy amíg Györgyi menni akar, addig ők bizony fellépnek. Megszervezték a szállítását, mindent elkövettek, hogy mindig mindene meglegyen, sosem lehetett úgy meglátogatni őt, hogy ne lett volna éppen ott valaki nála, mindig röhögéstől volt hangos a lakás – árulta el a bulvárlapnak Lang Györgyi egy másik ismerőse ismerőse.

Címkék:
otthon, gyász, halál, színész, haláleset, szombat, énekes, halálozás, friss, gyászhír,