Gigaeső lesz a hétvégén: ezekben a megyékben csap le a zápor, zivatar

Pénzcentrum2023. május 11. 17:15

Záporra és zivatarra kell számítani egész hétvégén, szinte az egész ország kap az égi áldásból.

Mint a met.hu írja előrejelzésében: pénteken a Bakonyban a délkeleti szél viharossá fokozódhat. Az Alpokalja, Zala, Bakony, Balaton-felvidék térségében péntek hajnalig több helyen is 20-25 mm körüli csapadék valószínű. Éjjel a délnyugati országrészben zivatarok kialakulhatnak, és péntek napközben is az említett területen lesznek kedvezőbbek a feltételek zivatartevékenységhez. A zivatarokat szélerősödés, apró szemű jég, és intenzív csapadékhullás kísérheti (ált. 20-25 mm körül, lokálisan ennél nagyobb mennyiség is hirtelen lezúdulhat).

Szombaton napközben délnyugat felől szakadozik, csökken, illetve gomolyosodik a felhőzet, és délutántól délnyugat felől újabb felhőzet érkezik. Elszórtan előfordulhat eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat. A keleti, délkeleti szél élénk lesz. Hajnalban 7 és 12, délután 13 és 20 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon kezdetben még vékony lehet a felhőtakaró, ott szűrt napsütés is valószínű. Délnyugat, nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is lehet. Estefelé délnyugat felől csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A délkeleti, keleti szél élénk, időnként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban többnyire 7 és 12, délután 13 és 22 fok között valószínű.

Címkék:
otthon, szél, szélvihar, eső, zivatar, zápor, péntek, csapadék, széllökés, széllökések, hétvégi időjárás, zivatarok,