Már megint művel az időjárás? Ilyen sem gyakran történik március közepén

MTI2023. március 8. 15:47

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között várható, de északkeleten néhol ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 14 és 21 fok között alakul, a nyugati tájakon lesz a melegebb.

Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, időszakosan jobban elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. Szerdán estig kisebb csapadék előfordulhat, éjszaka nagyobb eséllyel északon, északkeleten eshet.

Csütörtökön a délelőtti órákban még sok lesz a felhő, majd délutánra szakadozik, és egyre inkább gomolyosodik a felhőtakaró. A nap második felében már sokfelé napos, gomolyfelhős idő várható. Összességében több helyen lehet eső, zápor, illetve zivatar is kialakulhat. Utóbbira nagyobb esély a Dunántúl nyugati, délnyugati felén, illetve a déli országrészben van. Szerdán a déli, délnyugati szél kevés helyen, csütörtökön már nyugati szél nagyobb területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között várható, de északkeleten néhol ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 14 és 21 fok között alakul, a nyugati tájakon lesz a melegebb - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Címkék:
szél, időjárás, hőmérséklet, tavasz, déli, március, nyugati,