Pénzcentrum • 2023. február 6. 07:40
Legkevesebb 195 halálos áldozata és 440 sérültje van a hétfő hajnali földrengésnek Törökországban és Szíriában a helyi hatóságok jelentései szerint.
A szeizmológusok jelentései szerint 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát hétfőre virradóra. Törökországban 76 halálos áldozatot jelentettek, Szíria kormányerők kezén lévő részeiben 99 ember vesztette életét, míg a felkelők által ellenőrzött országrészből legkevesebb 20 halálos áldozatot jelentettek.
A Törökország középső részét és Szíria északkeleti felét megrázó, 7,8-as erősségú földmozgás épületeket döntött romba, és Cipruson és Libanonban is érezhető volt.
Egy helyi lakos közölte, hogy szerinte Gaziantepben senki nem maradt az otthonában, mindenki autóba ült, és igyekezett elmenekülni az épületek közeléből. Szíriában Aleppóból és Hamából érkeztek hírek öszedőlt épületekről. A szíriai és a libanoni fővárosban is az utcára szaladtak az emberek, attól tartva, hogy házaik összedőlnek. Az ország dél részén fekvő Diyarbakirból egy túlélő a Reutersnek azt mondta, hogy a rengés csaknem egy teljes percig tartott. Biztonsági illetékesek szerint legkevesebb 17 épület romba dőlt a főleg kurdok lakta városban. Sanliurfából 16, Osmaniyéből 34 összedőlt épületről érkeztek hírek. Kahramanmarasból a TRT és a Habertürk televízió olyan képeket mutatott, amelyeken túlélők kutatnak a romok között a sötét, hideg, téli hajnalban.
Az amerikai földtani intézet három erős földrengést jelentett az éjjel a térségben. Az első 7,8-as volt, majd Gazintepet egy 6,7-es és egy 5,6-os erősségű rengés rázta meg. A török katasztrófavédelem (AFAD) 7,4-es erősségűre tette a Kahramanmarast és Gaziantepet megrázó természeti katasztrófát. A földrengést a fővárosban, Ankarában is érezni lehetett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A földrengés olyan területre sújtott le, ahol tartottunk is ettől. Súlyosak a károk
- tudatta a török Vörös Félhold segélyszervezet vezetője, Kerem Kinik a Reutersszel.