Téli napforduló 2022: meddig van világos december 21-én, mikortól hosszabbodnak a nappalok?

Pénzcentrum2022. december 21. 13:14

Egy évben kétszer kerül sor úgynevezett napfordulóra, télen és nyáron. A napforduló egy csillagászati kifejezés, mely azt a pillanatot fejezi ki, amikor a Nap pozíciója eléri legmagasabb pontját a pályáján északon a Ráktérítőhöz, délen a Baktérítőhöz képest. A téli napfordulóra december 21-én, a nyárira június 21-én kerül sor. Fordulat következik be abban is, hogy milyen hosszúak lesznek a nappalok, illetve az éjszakák. A téli napfordulóig a Nap látszólag északról déli irányba halad, azt követően a mozgása délről északi irányú lesz. Ez azt is jelenti, hogy december 21-én a legrövidebb a nappal az évben, viszont mivel eddig rövidültek, innentől hosszabbodnak a nappalok.

A téli napforduló 2022-ben, december 21-én

A napforduló kifejezés valójában nem egy adott napot jelöl eredetileg, hanem - akárcsak a napéjegyenlőség - egy időpillanatot. A napforduló 2022-ben magyar idő szerint 22 óra 48 perckor következik be, ekkor áll majd a legmagasabb ponton a Nap a Baktérítőhöz képest. A mai napon a Nap nagyjából 15:54-kor már nyugszik Budapesten, holnap pedig már 15:55-kor megy majd le. Az ország különböző pontjain a napkelte és napnyugta időpontja eltérhet, a napfordulót követően azonban a nappalok fokozatosan hosszabbak lesznek. Viszont ahogy minden évben, idén is egy elhúzódó időszak következik, amikor még egy ideig várni kell arra, hogy a nappalok hosszabbodása érezhető legyen.

A téli napfordulóhoz kötődő hagyományok, szokások, ünnepek

A téli napfordulóhoz szinte minden kultúrában kapcsolódnak ünnepek, hagyományok, népszokások. A nyári és téli napforduló is kapcsolatban áll az évszakok változásával, ahogy a tavaszi és őszi nap-éj egyenlőségek. Egyes kultúrákban ezért ezek a napok jelölik ki az évszakhatárokat, máshol pedig az évszakok középpontját jelölik.

A téli napfordulóhoz kötődött például az ókori rómaiak szaturnália ünnepe, vagy a zsidó hanuka, de a Yalda-éj, a Karachun, a Kwanzaa és a Jul ünnepe is ekkortájt van. Ezek közül a manapság legelterjedtebb maga a karácsony, melynek megünneplését a régebbi pogány ünnepek - mint például a Jul - idejéhez igazította a keresztény naptár. 

Címkék:
otthon, karacsony, tél, december, ünnep, nap, ünnepek, naptár, napfelkelte,