Elképesztő, mi zajlik ezekben a városokban: ezek Budapest után a legnépszerűbb települések

HelloVidék2022. november 14. 08:17

Ausztria és Szlovákia közelsége mindig is kiemelt hatással volt a kereskedelem és az ipar fejlődésére: Győr-Moson-Sopron pedig ilyen szempontból kiemelt szerepben van. A HelloVidék most utánajárt, hogy mennyiért is lehet ebben a térségben lakáshoz jutni.

A magyarországi belső vándorlások alapján tavaly Pest megye volt a legkedveltebb célpont: több mint 62 ezren érkeztek ide másik megyéből, vagy Budapestről. Mindezek mellett az is látszik, hogy Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron is e legkedveltebb térségek közé tartozik.

Az állandó lakhelyet váltók közül a legnagyobb arányban Győr-Moson-Sopron megyét választották (85%), amit Baranya és Vas megye követ 84 százalékkal, míg Csongrád-Csanádban a költözők 59 százaléka váltott a térségen belül lakhelyet. Ebből is látszok, hogy szívesen költöznek a magyarok ezekbe a megyékbe, ami viszont koránt sem olcsó mulatság.

A főváros után ugyanis Székesfehérvár áll a lustán, ahol az ingatlanok ára átlagosan 58 millió forintba került, ezt követi Győr és Debrecen 53 és 52,8 millió forintos összeggel. Ezzel szemben a legalacsonyabb áron Szolnokon, Békéscsabán, Miskolcon és Salgótarjánban vásárolhatunk, ahol átlagosan 15,1-28,4 millió forintot kérnek el az ingatlanért.

Győr-Moson-Sopron megye legnépszerűbb települése egyébként Győr, Sopron és Mosonmagyaróvár, de az agglomerációban is sokan keresnek ingatlant, miután a kisebb falvak elnéptelenedésének megelőzésére 96 település esetében igényelhető az otthonteremtési támogatás és a Falusi CSOK.

Címkék:
Budapest, sopron, legnépszerűbb, győr, millió, megye, ingatlan ár, ingatlan árak, megyeszékhelyek, megyei jogú városok,