Menekülnek a magyarok ezekből a városokból: már megfizethetetlen egy téglát is letenni itt

Pénzcentrum2022. november 4. 17:01

Csillapodott a tavalyi őrület a családi házak építésére alkalmas telkek piacán, amikor jelentős keresletnövekedés mellett kétszámjegyű emelkedéssel soha nem látott magasságba emelkedtek az árak. Az Otthon Centrum összegzése szerint ebben az évben alábbhagyott a lendület, és az áremelkedés is elmaradt a lakáspiaci dinamikától.

Idén 10 százalékkal csökkent az építési telkek iránti kereslet, miközben az árak csupán 2,5 százalékkal haladták meg a tavalyi átlagot az Otthon Centrum közvetítésével értékesített telkek esetében. „Némiképp meglepő fordulat, de azért annyira nem váratlan, a szomszédban dúló háború, az elszabadult alapanyagárak és a romló gazdasági helyzet visszafogta a keresletet az idei év első kilenc hónapjában” – kommentálta a telekpiac legfrissebb fejleményeit Soóki-Tóth Gábor. Az elemzési vezető elmondta, továbbra is a fővárosban a legdrágább telket vásárolni. A XI. kerületben 80 ezer forintot kértek egy családi-vagy ikerház építésre alkalmas telek négyzetméteréért, de a kertvárosi jellegű XVI. kerületben is 60 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár.

Még mindig drágák a telkek

A nagyobb társasházak építésére alkalmas telkek ennél is drágább fajlagos áron keltek el a fővárosban.A Budapesthez közeli településeken is a több tízezer forintos négyzetméterárak az irányadóak: Budaörsön átlagosan 44 ezer, Érden, Solymáron és Törökbálinton 35 ezer forint körül alakult a házak építésére alkalmas telkek átlagos négyzetméterára. A távolabbi településeken négyzetméterenként néhány ezer forintért lehet telekhez jutni: Cegléden 3 700, Esztergomban 4 500 forint a fajlagos ár idén.

A nagyvárosok között nagy a szórás: a legdrágább Debrecen, ahol 28 ezer forintot kérnek egy építési telek négyzetméteréért, míg Szombathelyen 13 ezer, Kecskeméten 8 ezer, a sor végén lévő Zalaegerszegen pedig csak 2500 forint ér egy négyzetméter. Soóki-Tóth Gábor szerint a legdrágább (Debrecen) és a legolcsóbb (Zalaegerszeg) település között mért több mint tízszeres eltérés csak részben magyarázható a két város közti különbséggel, a kínált telkek városon belüli elhelyezkedése is döntő ebben az esetben. A vízparti települések között ugyancsak jelentős az árkülönbség, az ingatlan árát itt a vízparttól való távolság befolyásolja leginkább. Fertődön 15 ezer az átlagos négyzetméterár, míg Pákozdon 8 000, Kismaroson, a Duna-parttól távolabb csak 2400 forint.

Vidéken jobb a helyzet

A felsorolásból kimaradt kisebb települések relatíve még mindig olcsónak mondhatók, hiszen négyzetméterenként néhány ezer forintért lehet telekhez jutni Kőszegen (6 ezer forint) vagy Ajkán (3 ezer forint).Az országos összesítés szerint idén 2,5 százalékos emelkedés után 10,8 ezer forintra drágult a családi-és ikerházak építésére alkalmas telkek átlagos négyzetméterára. A népszerű, infrastrukturálisan kiépített településeken ennél jóval nagyobb mértékű az áremelkedés, a lista élén Solymár áll 19 százalékkal, amelyet Debrecen követ 16 százalékos növekedéssel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az elemzési vezető ugyanakkor megjegyezte, a telkek árazásában a településen belüli elhelyezkedés, a közművek kiépítettsége és az építési szabályozás egyaránt jelentős árbefolyásoló tényező, ahogyan a budai hegyvidéki kerületekben a kilátás, a tóparti üdülőtelepüléseken pedig a vízparttól való távolság. Szintén hatással van a fajlagos árra a telek mérete: jellemzően a kisebb méretű telkek négyzetméterre vetítve drágábbak, a nagyobbak (amelyek főként vidéken és a kisebb településeken fordulnak elő) fajlagosan olcsóbbak.

Te mit lépsz a rezsiemelés ellen?

Egekbe emelkedtek az energiaárak egész Európában, ami a rezsiemelés júliusi bejelentését követően minket, magyarokat is húsbavágóan érint. És a fűtési szezon közeledtével ez egyre fájdalmasabb lesz. A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem egy közös felmérést indított, ebben többek között arról szeretnénk pontos képet kapni, hogy hogyan hat az energiaválság a magyar lakosságra, és milyen állapotú házakban, lakásokban várjuk a telet.

Címkék:
rezsi, forint, építkezés, telek, debrecen, családi, legdrágább, építés, telekár, kérdőív, házak, rezsiemelés,