Valóban megéri ide költözni? Ennyivel élnek jobban a magyar családok az ország nyugati végein

HelloVidék2022. szeptember 5. 08:15

A jobb megélhetést keresve az ország megannyi részéből költöznek ide. Napi- heti ingázásban tömegek dolgoznak kint Ausztriában, miközben a chiphiány már tavaly odavágott Vas megye iparának. Az ágazat azóta sem tért magához. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az utóbbi egy időszakban hogyan is alakultak a megye gazdasági mutatói.

Annak ellenére, hogy az ország egyik legcsapadékosabb vidéke ez, az idei rendkívüli aszályos nyár Vas megye gazdáit és kiskerttulajdonosait is próbára tette. Volt olyan 5 hét, amikor szinte egyáltalán nem hullott csapadék. A nyárban Vas megye erdejeiben gombászni lehetett. Országos szinten az extrém szárazság miatt a nyáron több mint egymillió hektáron keletkezett kár. A tavasszal elvetett kapásnövényekre is rendkívül rossz hatással volt a szárazság, az Alföldön és Közép-Magyarország területén idén alig arathattak a gazdák. Ehhez képest Vas megyében legalább dolgozhattak a kombájnok, de a helyi gazdálkodók elmondása szerint itt is jelentős lesz az idei terméskiesés. Amennyire kis megye, annyira sok kukorica terem a földeken, de vadban és erdőkben is gazdag vidék. Vas megye egyik legnagyobb húzóereje mégsem a mezőgazdaság, sokkal inkább az ipar, ami az elmúlt években - Covid-válság, chiphiány, másrészt az ukrán-orosz háború okozta energiaválság miatt - szintén nehezen tér magához. Egyik legfőbb vonzereje a megyének azonban töretlen: az osztrák határ közelsége. A jobb megélhetést keresve az ország megannyi részéből költöznek ide. Napi- heti ingázásban tömegek dolgoznak kint Ausztriában.

Vas megye Ausztriával 182 kilométeren, tíz határátkelővel határos, Szentgotthárdnál pedig ott a hármashatár, ahonnan, ha nincs éppen Covid-korlátozás, Szlovéniába is szabad a kijárás. Vas megye a nevét a vidéken bőven található gyepvasérc-lelőhelyekről kapta, amelyekre a római kortól kezdve helyi jelentőségű vasgyártás épült, ebből azonban ma semmi sem látszik. Hacsak annyi nem, hogy Szombathely és térsége ma is erősen kötődik a járműiparhoz. A megye ipari termelésének ugyanis jelenleg is több mint a felét a jármű- és járműalkatrész gyártás teszi ki.

Annak ellenére, hogy az osztrák határ közelsége miatt viszonylag sok fiatal marad a megye határain belül, és az ország más részeiből is jellemző az idevándorlás, a megye lakossága folyamatosan, ha kis mértékben is, de csökken. A legfrissebb demográfiai adatok szerint 2022 első negyedévében Vas megyében kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg, mint egy évvel korábban. Az ebből adódó természetes fogyás a megye népességét 525 fővel csökkentette.

Ha tetszett a cikk, akkor olvasd tovább a HelloVidék oldalán!

Címkék:
ausztria, határ, ország, megye, költözés, nyugat-magyarország, szlovénia, szárazság, covid, megyei jogú városok, vas,