Sokba fájhat majd a vármegyésítés: rengeteg táblát, iratot, pecsétet kell lecserélni

Pénzcentrum2022. július 26. 09:34

A januártól hatályos átnevezés összesen több ezer hatóságot, intézményt, szervezetet és rendezvényt érinthet. Az biztos, hogy 714 megyehatár-jelző táblát le kell cserélni vagy át kell matricázni vármegyére, de azt még a Magyar Közút sem tudja, hogy mikor és mennyiért - írja az Infostart.

Az Országgyűlés július 19-én fogadta el az alaptörvény tizenegyedik módosítását, amely 2023. január 1-jétől a megyéket vármegyékre, a kormánymegbízottakat pedig főispánokra kereszteli át. Magyarországon rengeteg intézmény, szervezet, médiatermék és rendezvény használja a megye szót. Egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy mindegyiknek kötelező lesz-e felvennie a vármegye nevet

Nem beszélve arról a több száz civil egyesületről, amelynek nevében, alapító okiratában, levélpapírján, bélyegzőjén és tábláján szintén ott van a megye szó. A jogszabály erre nem ad választ, bár egy rövidke módosítás szerint a megye elnevezés mindaddig használható, amíg a vármegye kifejezés használatára való áttérés a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható.

Ám ebből nem derül ki, hogy például a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek mikor kell lecserélnie vagy átmatricáznia a 714 megyehatár-jelzőtáblát. A vállalat közölte, hogy a feladatok felmérése és ütemezése még folyamatban van. A lap emlékeztet, hogy a megyék átnevezésének költségére vonatkozóan iránymutató lehet, hogy Csongrád megyét 2020. június 4-én átnevezték Csongrád-Csanád megyére, és akkor a kormány 35 millió forintot adott az átállásra. 

Címkék:
Alaptörvény, közút, megye, gazdálkodás, névváltoztatás, rendelet,