Kiderült a nagy ventillátor-titok: minek ide klíma, ezzel a trükkel brutál hűvös lesz a lakás

Pénzcentrum2022. július 23. 18:07

Hova kerüljön a jéggel teli palack, a ventilátor elé vagy mögé? Mérnökök vizsgálták, hogyan lehet még hatékonyabbá tenni a ventilátorok alkalmazását, számítógépes szimulációval döntötték el az örök vitát.

Amikor tombol a kánikula, a legtöbben a légkondícionálót használják, feltéve, hogy rendelkeznek ilyen készülékkel. Ám mihez kezdhetnek azok, akik a lehető legtöbbet szeretnék kihozni a ventilátoraikból? A A Siemens Simcenter csapata kezdett el azzal foglalkozni, hogyan tehetik környezetbarát, mégis hatékony módon hűvösebbé otthoni munkaállomásaikat: szimulációval tesztelték, hogyan lehet feldobni egy egyszerű ventilátor teljesítményét.

Két megoldást is modelleztek: egy jéggé fagyott vizet tartalmazó palackot rögzítettek a ventilátor mögött, illetve előtte, ahogy a képeken is látható. Utóbbi 27%-kal bizonyult hatékonyabbnak a hűtés tekintetében a szimuláció alapján. Ezt követően a csapat a valóságban is kipróbálta az új hűtési technológiát és az egyikük otthon rögzített is egy jégbe fagyott palackot a ventilátorára. Ez kicsivel jobban segített optimalizálni a hőérzetet és némileg enyhítette a melegben tapasztalható tüneteket, könnyebb volt koncentrálni a munkára a ventilátor közelében lehűlt levegőben.

A kánikula egyik fő kérdése tehát eldőlt: a ventilátor elé érdemes helyezni a jéggel teli palackot, ugyanakkor a prototípus-tesztelés során derült ki, hogy a környezeti levegőből lecsapódó párát mindenképpen fel kell fogni valahogy, különben a vízcseppek tócsát képezhetnek a ventilátor közelében. Ezzel a módszerrel tehát érdemes óvatosan bánni - írta közleményében a cég.

Címkék:
otthon, ventilátor, tippek, hűtés, lakáshűtés,