Kiadták a figyelmeztetést: durva viharok mossák el a vakáció első napját, jön a hidegfront

MTI2022. június 16. 10:33

Csütörtökön délután egy érkező hidegfront hatására északnyugat felől zivatarok érik el az országot - adta ki a tájékoztatást az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az elmúlt napokhoz képest viszont csak néhány fokkal mérséklődik a meleg.

A zivatarrendszer várhatóan fokozatosan gyengülve halad keleti, délkeleti irányba. Az esti órákra a zivatarok erejükből veszítve átterjednek a Dél-Dunántúlra, a főváros térségére, illetve az ország középső harmadára is. A hevesebb cellákhoz - kiemelten az Észak-Dunántúlon - viharos (néhol akár 90 kilométer/óra feletti) szél, jégeső, kisebb eséllyel felhőszakadás társulhat.

Csütörtökről péntekre virradó éjszaka kisebb számban a keleti, északkeleti országrészben is előfordulhatnak még zivatarok - ismertették.

Az előrejelzés szerint a hőmérséklet délután 27 és 32, késő este 18 és 25 Celsius-fok között alakul. Pénteken a hajnali 13-19 fokról délutánra 24 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet. A jövő hét elején helyenként már 35 fokot is mérhetnek.

Címkék:
veszély, hőmérséklet, felhőszakadás, figyelmeztetés, veszélyjelzés, zivatarok,