Kiakadtak a pest megyei szülők: erre tényleg nem számítottak

Pénzcentrum2022. június 4. 09:34

Megteltek a Budapest környéki települések: nem csak a reggeli dugó okoz bosszúságot, de a szülőknek is gondot okozhat a kisgyerekek óvodai elhelyezése.  A kitelepülési hullám évtizedek óta tart, és az utóbbi időben egyre erősebb, így a hiányosságok is mindjobban kiütköznek. 

Az utóbbi évtizedben felduzzadt a Budapest környéki települések létszáma. De nem csak az utak, és a közművek bírják ezt egyre nehezebben, az intézményi kapacitások végessége miatt is nő a feszültség. Mivel főleg fiatal családosok költöznek a fővárosi agglomerációba, gyakran szembesülnek azzal, hogy nincs hely a gyerekeknek az óvodákban -  írja a Telex cikke.

A gödi Facebook-csoportokban az elmúlt napokban jó pár szülő kiakadt. Most küldték ki ugyanis az értesítéseket az óvodai felvételikről, és kiderült, a helyi intézmények nem tudják felvenni az összes olyan gyereket, akit a szülei óvodába szeretnének íratni.

A jogszabály szerint az óvoda felveheti azt a gyereket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti. Ezt azonban csak akkor tehetik meg az intézmények, ha minden olyan gyereknek biztosítottak férőhelyet, akinek az előírások szerint jár, és ezen felül maradtak még helyek, de az amúgy is küszködő intézményekben erre nincs lehetőség.

Van olyan agglomerációs település is, ahol óvodai férőhely van ugyan elég, felvesznek akár két és fél éves gyerekeket is, az óvónőhiány viszont gondot okoz. Veresegyházon például több képzett óvónőre és dajkára lenne szükség, ráadásul óriási a fluktuáció. Az óvónőhiány miatt gigantikus méretű csoportokba rakják a gyerekeket.

Címkék:
gyerekek, Budapest, óvoda, fiatal, agglomeráció, település, óvodapedagógus, intézmény, települések,