Drága nyár vár a magyar szülőkre: többszázezres kiadás is lehet a móka vége

Pénzcentrum2022. május 30. 15:31

A várakozásoknak megfelelően és az áremelkedések ellenére rekordév vár a táborozási piacra, ennyi gyermek még soha nem táborozott Magyarországon, mint idén fog. Legtöbben július hónapban táboroznak, míg a többség sport- és kalandtáborokban tölti a vakációt. A SZÉP Kártya elfogadása népszerű, ahogy a minősített, ellenőrzött táborok választása is. 

Már közel 1000 táborturnus közül választhatnak a tábort még nem foglaló szülők gyermekeiknek, de a többség már lefoglalta vagy kiválasztotta a megfelelő programokat gyermekének a nyárra.

A vakáció több mint 11 hetes lesz idén, amit nem könnyű feladat a szülők által programokkal, gyermekfelügyelettel teljes egészében lefedni. Hatalmas segítség a családoknak, hogy a táborok nagy számban rendelkezésre állnak, ráadásul már teljesen szabadon szervezhetőek, ugyanis minden koronavírus-szabályt kivezettek a szervezési előírások közül”

 – mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője. Már február hónap végén, az előfoglalási szezon eltelt másfél hónapja után is látszott, hogy a jelentkezési adatok jóval meghaladják a tavalyi évben tapasztalt foglalásokat, de valamelyest még a 2019-es eddigi csúcsévet is. Akkor 215 ezer gyermek töltött legalább egy hetet a nyáron, míg idén ez a szám 225 ezer főre nőtt.

A koronavírus megjelenése óta látszott egy átrendeződés a tábortípusoknál a napközis programok irányába. Holott ez nem volt bizonyítható, több szülő érezhette járványügyi szempontból kevésbé kockázatosnak az ilyen táborokat az ottalvós lehetőségek rovására. 2022-re ez a tendencia megállt, és visszarendeződtek a jelentkezések a megszokott fele-fele arányba.

Az előző évekhez hasonlóan a nyár első, teljes hónapja a legnépszerűbb táborozási időszak, de arányait tekintve sokan vakációznak a tanévet követő első hetekben is. Idén a legtöbb gyermek a sporttáborokat és a kalandtáborokat választja, de sokan vesznek részt vidám és beszédközpontú angoltáborokon, valamint közel ugyanennyien ismerkednek a katonai élettel és a honvédelemmel. A hagyományos témák mellett 2022-ben kiugróan magas a különleges vagy akár extrém táborok kínálata is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tábordíjak, nagyrészt a táboroztatók költségeinek (gyerekek étkeztetése, szállása) növekedése miatt, emelkedtek, nagyságrendileg 10-12%-kal kell többet fizetni egy táborért, mint tavaly. Ez a napközis táborok esetében 38 500 Ft-os díjtételt jelent, míg az ottalvós táborokban 60 ezer forint átlagosan egy turnus. Emellett fontos tudni, hogy az árak emelkedése közel sem biztos, hogy megállt, érdemes minél előbb lefoglalni a vakációs programot a gyermeknek.

Az árak emelkedése miatti tehernövekedést valamelyest csökkentheti, hogy a táborok már több mint harmada elfogadja a SZÉP Kártyát fizetőeszközként, és a lehetőség, hogy év végéig minden alszámláról fizethetnek a szülők, még könnyebb felhasználást tesz lehetővé. Évről évre növekszik a minőséggel kapcsolatos elvárás a szülőkben a táborokat tekintve, így látható, hogy egyre több tábor igyekszik külső, független szakértő által értékelés alá venni táborát. A Táborminősítő által végzett vizsgálat komplexitását és megbízhatóságát alátámasztja, hogy a szülők nagyobb arányban választanak minősített tábort gyermekük részére.

Címkék:
árak, tábor, gyermek, szülő, koronavírus, szülők, táborozás, táboroztatás, táborfigyelő,