Halálos lakástűz Budapesten: egy aprósággal megelőzhető lett volna a tragédia

Pénzcentrum2022. április 17. 08:47

Vasárnap hajnali fél kettőkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy családi ház a II. kerületi Tulipán utcában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A kétszáz négyzetméteres, kétszintes ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. Tíz járművel negyvenkét tűzoltó vonult a helyszínre, akik több oldalról kezdték oltani az épületet. Az oltást hátráltatta, hogy a tetőteret nehezen lehetett megközelíteni, illetve hogy az épületben és annak környezetében több gázpalack is volt. Az egyik felhasadt, öt másikat pedig a tűzoltók vittek ki, megelőzve, hogy felrobbanjanak.

Hajnal háromnegyed négyre sikerült a tűzoltóknak megfékezniük a lángokat. A családi házban két férfi élt, ám csak az egyikük tudott kimenekülni az épületből. A másik ember halálának pontos körülményeit, a tűz keletkezési okát a katasztrófavédelem által indított tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni. Az épület lakhatatlanná vált, a túlélőt rokonok fogadták be.

Évente átlagosan 7500 lakástűz keletkezik Magyarországon, pedig a többségük megelőzhető lenne. A megelőzés egyik legfontosabb eszköze egy néhány ezer forintos füstérzékelő, amelyet a szoba közepén a plafonra kell szerelni. A füstérzékelő a tűz keletkezésének legelején hangos sípolással jelez, amikor még van idő a kezdődő tüzet megfékezni, vagy kimenekülni és értesíteni a tűzoltókat. Minél hamarabb kiérkeznek a tűzoltók, annál több értéket tudnak megmenteni.

Címkék:
tűzoltók, tűz, katasztrófavédelem, lakástűz,