Rengeteg magyar családnak jár ez a kedvezmény: milliókkal drágább lakáshoz juthatnak vele

Pénzcentrum2022. február 22. 20:36

Több millió forintos segítséget jelent ingatlanvásárlásnál a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) járó illetékmentesség, hiszen az így megspórolt összeg beépülhet az önerőbe. Ezáltal a családok nagyobb összegű hitelt is felvehetnek, a fővárosban például már nemcsak panelt, hanem tégla lakást is vásárolhatnak.

A hatályban lévő törvény alapján az illeték mértéke a vásárolt ingatlan árának 4 százaléka, amit a vevő köteles megfizetni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Vannak azonban kivételes esetek, amikor ez az összeg csökkenhet - áll a Duna House keddi közleményében

Példaként említették: ha a vevő 35 év alatti, és első, 15 millió forint érték alatti lakástulajdonát szerzi meg, akkor csak 2 százalék az illeték. Ha pedig a lakásvásárló megigényli a csokot, 2021 elejétől ezáltal mentesül az illeték terhe alól. Kiemelték, ez utóbbi lehetőség több millió forint azonnali hozzájárulás lehet a családok számára, sőt, ha ezt az összeget a lakásvásárlásnál önerőként használják, akkor jelentősen bővíteni tudják a hitellehetőségeiket, így magasabb árkategóriában is válogathatnak az eladó ingatlanok között.

Budapesten egy 33,4 millió forint értékű ingatlan megvásárlásához 20 százalékos önerő, 6,68 millió forint szükséges, amihez a 4 százalékos illetéket, azaz 1,34 millió forintot is félre kell tenni. Amennyiben a csok igénylése miatt az illetéket nem kell megfizetni, akkor az arra fordított összeg és az önerő együtt már több mint 8 millió forint, így ha ekkora önerővel rendelkezik egy kétgyermekes család, akkor hitel segítségével akár 40 millió forintos vételárral is tervezhetnek. Ez lehetővé teszi, hogy  akár a pesti téglalakások közül is válogassanak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fővárossal szemben vidéken viszont a keleti és a nyugati országrészben is minden lakástípus beleférhet a keretbe: a panelek ugyanis átlagosan 21,4, a téglalakások pedig 25,1 millió forintért cseréltek tulajdonost az elmúlt időszakban. Vidéken az első lakás vásárlására fordított átlagos összeg önereje és illetéke összesen 6,29 millió forintot adna ki. Az igényelt csokhoz illetékmentességet társítva így csaknem 31,5 millió forintos keretet is szabhatnak maguknak a potenciális vásárlók. A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR és elemzési vezetőjét, aki elmondta: a csok mellé járó illetékmentesség több szempontból is jelentős előny, egyrészt a támogatás összege független a gyermekek számától, másrészt nem épül be közvetlen a lakásárakba, így tényleges segítség a családoknak.

Címkék:
lakás, ingatlan, forint, illeték, ház, millió, összeg, családok,