Áll a bál a tűzifák körül Magyarországon: sokan ráfázhatnak, ha ezzel fűtenek otthon

Pénzcentrum2021. október 7. 08:16

Az ősz már megmutatta zordabb arcait, így egyre közelebb kerülünk a fűtési szezonhoz is. Októberben már javában keresgélnek azok, akik fával fűtenek, sőt azok is, akik csak rásegítés céljából vásárolnak tűzifát a gáz fűtés mellé. Éppen ezért a HelloVidék megnézte azt, mire számíthatunk az idei szezonban. Illetve hogyan változtak az árak tavalyhoz képest.

A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy 2021 januárjában az egységes fűrészelt tűzifa ára 4190Ft/100kg volt, februárban pedig már 4230 Ft/100kg. Persze megnéztük azt is, hogy az elmúlt évben mit mutattak az adatok.

Ennek alapján az látszik a KSH táblázatában, hogy 2020 januárjában igaz nagyon kicsivel, de magasabb áron adták a fűrészelt tüzifát, 4100Ft/100kg-ért, februárban pedig 4110 Ft/100kg-ért. A drágulás a múlt évben sem volt számottevő, hiszen a szeptemberi hónapban 4130Ft/100kg áron kínálták a fát, októberben pedig 4140Ft/100kg áron.

Ha összevetjük ezeket az adatokat, akkor láthatujuk, tavaly január óta 130 forinttal emelkedett a fűrészelt tűzifa ára idén februárig, ami talán nem tűnik magas összegnek, de nagyobb tétel vásárlása esetén sokat számíthat.

Mi lesz idén a szociális tűzifával?

Ha érdekelnek a részletek, akkor olvasd el a HelloVidk teljes cikkét a témában!

Címkék:
fűtés, fűtési szezon, tűzifa, fűtéskorszerűsítés, fafűtés,