A szomszéd is feljelenthet: brutális bírságot kaphatnak ősszel a kertes ház tulajok

HelloVidék2021. szeptember 25. 12:32

Nyakunkon az igazi levélhullató ősz, de mit kezdhetünk a sok kerti hulladékkal, az avarral és a fanyesedékkel? A szomszédok neheztelése mellett még a pénzünk is bánhatja, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy avarégetés szempontjából lakóhelyünkön épp milyen szabályozás van érvényben.

Nagy a bizonytalanság, hogy szabad-e még a kerti hulladékot elégetni, és ha igen, mikor, ha pedig tilos, mi mást lehet tenni – írja a Hello Vidék. Sokan azt sem tudják, hogy a saját településükön éppen milyen szabályozás van érvényben. 

A zavart az okozza, hogy az országgyűlés által tavaly nyáron elfogadott törvénymódosítás 2021. január 1-jével eltörölte azt a törvényi lehetőséget, ami alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatták az avarégetést.

A szabályozás célja a levegő minőségének javítása, a lakosság egészségének védelme, ugyanis a levegő nem megfelelő minősége miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen. A felhatalmazás törlésével általánossá vált az avar és a kerti hulladék égetésének a tilalma, és a törvénymódosítás következtében az önkormányzatoknak a rendeleteiket 2021. január 1-jével hatályon kívül kellett helyezniük. 

Közben azonban év végén megjelent egy másik kormányrendelet is, ami a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet idején alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról szól.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Vidéken a problémát jelenleg az okozza, hogy ahány település, annyiféleképpen szabályozzák a zöldhulladék, a kerti nyesedék és az avar égetését, vagyis ha a kerttulajdonos rossz időben rossz helyen éget avart vagy krumpliszárat, akkor nemcsak a tűzoltóságot hívhatják a nyakára, hanem még a lánglovagok kiszállási díját is neki kell fizetnie. 

Címkék:
önkormányzat, hulladék, égetés, szabályozás, levegő, tűzgyújtási tilalom, avar, veszélyhelyzet,