Pénzcentrum • 2021. szeptember 14. 10:29
Habár az év első felében tapasztalt drasztikus drágulás – részben a kormányzati intézkedések hatására– fékeződni látszik az építőanyagok piacán, a hazai iparági szereplők szerint 2021 végéig nem lehet arra számítani, hogy visszatérünk az év elején jellemző árakhoz. Így kommentálta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke a szakmai szervezet 400 vállalkozás (tervező, kivitelező cégek, mérnöki irodák, valamint építőanyag-gyártók, és-kereskedők) megkérdezésével készített friss felmérésének eredményeit.
Az árrobbanás miatt sok esetben szükségessé vált a szerződések módosítása, amit az árak kiigazításával, a műszaki tartalom megváltoztatásával vagy a feladatok részleges átütemezésével valósítottak meg. A vállalható kompromisszumok megkötésében komoly segítséget jelent az átláthatóságot, a váratlan helyzetek rugalmas kezelését szolgáló digitális megoldások, szoftverek alkalmazása.
A felmérés eredményéből világosan kirajzolódik, hogy az építőipari alapanyagok, berendezések év közben tapasztalt drágulása, a munkaerőköltség növekedése, valamint az ágazatot sújtó munkaerőhiány különösen nehéz helyzetbe hozta a piac valamennyi szereplőjét: a megrendelőket, a tervezőket és a kivitelezőket egyaránt. Az árváltozások miatt a legtöbb esetben nem lehet a korábbi vállalási árakon megvalósítani a kivitelezéseket. A már megindított beruházások többségénél a megrendelő és kivitelező csak kompromisszumokkal tudja a kialakult helyzetet korrekt módon kezelni. Ha sikerül.
A felmérésből ugyanis az is kiderült, hogy a kivitelezők a költségnövekedés meghatározó részét nem tudták érvényesíteni a vállalási áraikban, így csökkent a nyereségük, romlott a jövedelmezőségük.
A megkérdezett vállalkozások abban bíznak, hogy az év hátralévő részében sikerül megfékezni a termékek és szolgáltatások drágulását, valamint biztosítani a megnövekedett kereslet folyamatos kielégítéséhez szükséges, kiegyensúlyozott alapanyag-ellátást. A válaszadók szerint a kiszámíthatóság megteremtéséhez és fenntartásához csökkenteni kell az importból származó áruk arányát, ha ez bizonyos termékeknél nem járható út, akkor a beszerzéseket a hozzánk közeli, szomszédos országokból kell megoldani.
Az építőipari beruházók számára elsődleges szempont a költséghatékonyság, de az alapanyagok piacán bekövetkezett árrobbanás nyomán kialakult bizonytalanság megnehezíti a folyamatok pontos nyomon követését, felborítja az eredeti ütemterveket. Sokakban él az a tévhit, hogy a digitalizáció jelentős plusz költséggel jár, miközben valójában kis összegű befektetésről van szó, ami viszont nagy mértékben javítja a kiadások rugalmas tervezhetőségét. A szoftverek alkalmazásával megtakarított összegek ráadásul átcsoportosíthatóak, akár a növekvő munkabérekbe is beforgathatóak, ami segíti a szakképzett munkaerő megtartását
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondja Simon Szilárd, a PlanRadar, az építőipari, épületüzemeltetési szoftvert fejlesztő és forgalmazó bécsi központú cég magyarországi részlegének vezetője.
Nem a szoftver a bűnös
A digitális szoftverek a tervezési, kivitelezési hiányosságok gyors feltárásában és felszámolásában is komoly segítséget nyújtanak, ráadásul a folyamatos adatáramlásnak, információcserének köszönhetően utólag is megkönnyítik a felelősök azonosítását. Számolnak az emberi tényezővel, amire nagy szükség van az építőiparban.
A fogyasztóvédelem által indított, az árrobbanás megfékezésére és a készlethiány felszámolására tett kormányzati lépésekhez igazodó ellenőrzési hullám tapasztalatai is ezt igazolják. Az augusztus végéig vizsgált félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen, ami első ránézésre soknak tűnik, az viszont jó hír, hogy a mulasztók negyede már az ellenőrzés idején pótolta a hiányosságokat.