10 festői falu, ahová a pestiek tömegével költöznek ki: rengeteg házat vesznek + KÉPEK

Biró Attila2021. augusztus 28. 13:01

Friss statisztikák szerint az elmúlt 5 évben több Pest megyei településen is 30 százalékkal nőtt a népesség. A budapesti agglomeráció egyre népszerűbb a pestiek körében, sokan szívesen költöznek kissé távolabb a fővárostól, a város zaját, illetve ingatlanárait, festői helyekre, kisközöséggi légkörre cserélve.

A legfrissebb, Belügyminisztérium által közölt 2021-es lakossági adatok szerint bőven akadtak olyan községek Pest megyében, ahol az elmúlt 5 évben óriási mértékben megnövekedett a lakosság. Ezeken, a jellemzően csodaszép helyeken a legdurvább esetekben 30-40 százalékkal élnek most többen, mint 2016-ban. A növekedés tehát elképesztően látványos. Mindez persze egyáltalán nem véletlen, Budapesten egyre drágábbak a lakások, relatíve kevés új lakás is épül, amiknek az árából a fővárosi agglomerációban akár egy szép házat is lehet venni. A tendencia tehát valós, a népességi számok mindezt egyértelműen alátámasztják.

Vegyük tehát sorra, melyik volt az a 10 község, ahol a lakosságszám a legelképesztőbb módon megugrott. Elől járóban annyit, hogy a népességnövekedés mértékben 10. helyen álló településen is több mint 10 százalékos volt a lakosságszám-növekedés az elmúlt öt évben.

Délegyháza

Délegyháza a budapesti agglomeráció egyik ékszeres dobozkája. Nem is csoda, hogy ennyire népszerű lett az elmúlt években. A település lakossága 2006-ban még 3 945 főt számolt, mára viszont már 5 559-en lakják, ami 40,91 százalékos növekedést jelent. Ezzel Délegyháza lett a leggyorsabban növekedő pest megyei település. A község egyébként mindössze 27 kilométerre található Budapesttől, és az egyik legnagyobb természeti különlegessége, hogy területén 12 darab kavicsbányató található, ahol lehet fürdőzni, horgászni, illetve vízi sportolni.

Nagytarcsa

A mások helyre a legjobban növekedő községek listáján Nagytarcsa futott be, alig elmaradva egyébként Délegyházától. Itt 2016-ban még 4 000-en éltek, 2021-re viszont ez a szám már 5 580 volt, a növekedés tehát 5 év alatt 39,5 százalékos volt. Ami a második legnagyobb volt egész Pest megyében. Nagytarcsa egyébként a Gödöllői járásban található a budapesti agglomerációban, kifejezetten közel a fővároshoz, légvonalban csupán 18 kilométerre. Két budapesti kerület is határolja.

Remeteszőlős

A harmadik legnagyobb népességnövekedéssel büszkélkedő Pest megyei település Remeteszőlős, öt év alatt a népesség itt 32,38 százalékot nőtt. Míg 2016-ban 816-an lakták, addigra most már 1 081-esn. Remeteszőlős a Budakeszi járásban található, autóval kevesebb mint 12 kilométerre a fővárostól. Rengeteg barlanggal büszkélkedhet.

Pócsmegyer

Pócsmegyeren 2021-ben 21,68 százalékkal laktak többen idén, mint 2016-ban. A község lakosainak száma most 2 705, szemben a ’16-os 2 223-al. A település a Szentendrei járásban található, közúton mintegy 38 kilométerre a fővárostól. Festői szépségű, a Duna főága és a Szentendrei-Duna által közrefogott Szentendrei szigeten található.

Vácduka

Vácdukán az elmúlt 5 évben összességében 17,65 százalékkal emelkedett a lakosságszám. Így most már 1 740-en lakják a települést, ami a Váci járásban található, Váctól mintegy hét kilométerre. Egyik legnagyobb nevezetesség a vácdukai kastély, amit a 18. században építettek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szada

Szadán 17,15 százalékkal nőtt a népesség, aminek hatására a Szadaiak már majdnem 6 ezren (5 840) vannak, miközben 2016-ban még csak 4 985-en voltak. Szada a Gödöllői járásban található, Gödöllő és Veresegyháza között. Több templom mellett megtalálható itt a volt Grassalkovich-Pejacsevich-kúria is, illetve a Gödöllői-dombság legmagasabb pontján, Margitán kilátó is található.

Erdőkertes

Erdőkertest immáron 9 197-en lakják, pedig 2016-ban a település lakossága még nem érte el a 8 ezret sem. A növekedés mértéke egyébként 15,19 százalékos volt 5 év alatt. A község szintén a Gödöllői járásban található, kiemelkedő természeti értéke az Erdőkertesi homokpusztagyep.

Tóalmás

Népességügyileg Tóalmáson nőtt a 8. legnagyobbat a lakosságszám arányait tekintve. A település a fővárostól 55 km-re fekszik, Pest megye északkeltei határán. Jelenleg mintegy 3 962-en lakják, pedig 2016-ban a lakosság nem érte el még a 3 500-at sem.

Herceghalom

Herceghalom a Budakeszi járásban található, 26 kilométerre a fővárostól, a Zsámbéki-medencében. Budapest zöld kapujának is szokták hívni. Immáron 2 737-en lakják, ez 12,87 százalékkal több, mint amennyien 2016-ban éltek itt (2 425).

Pilisborosjenő

Pilisborosjenő fért fel utolsóként a 10-es listánkra, ahol összesen 12,7 százalékkal emelkedett a népesség 5 év alatt. Így most a településen már több mint négyezren, 4 198-an laknak, miközben 2016-ban az itt élők száma 3 725 volt. A község a Pilisvörösvári járásban található, a Pilis hegység délkeleti vonulata mentén. Nagyon közel van hozzá Budapest III. kerülete, illetve Pomáz is.

Címkék:
Budapest, népességváltozás, agglomeráció, elköltözés, pest megye, kistelepülés, települések,