Pénzcentrum • 2021. május 17. 10:00
Lépcsőzetesen, a szigorú óvintézkedések fenntartásával nyitnak a fürdők és a strandok.
Ütemezetten nyitnak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. egységei. Május 1-től hat fürdő látogatható: a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő. Pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő. Június elejétől pedig a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő is fogad vendégeket -írja turizmus.com.
A kormány rendelete alapján csak olyanok látogathatják a fürdőket, akiknek van védettségi igazolványuk. A 18 éven aluliak pedig kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyeletével mehetnek a fürdőkbe.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közlése szerint szerint fertőtlenítik és két óránként ellenőrzik a a medencék vizét és fertőtlenítik továbbá:
- a belépéshez használt proxy órákat
- a forgalmasabb látogatótereket
- a medence-, illetve lépcsőkorlátokat
- a vízbe jutást segítő eszközöket
A belépés és a fürdők zárt terében való tartózkodás időtartama alatt – kivéve a medencetérben, szaunában és gőzkabinban – az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező a fürdővendégek számára. Szabad téren nem kell maszkot viselni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A belépők a koronavírus-járvány alatt nem drágultak, marad a gyermek-, diák- és nyugdíjasjegy és a családi belépő. A korábban megvásárolt bérletek, ajándékutalványok érvényessége automatikusan meghosszabbodik.