Kevesebb lakás épül vidéken, drágábban kelnek el: tévhit, hogy a járvány lenyomta az árakat

Pénzcentrum2021. március 31. 14:40

Érzékelhető a vidéki ingatlanpiacon az új építésű ingatlanok számának csökkenése, egy friss felmérés szerint márciusban a megyei jogú városokban 13 százalékkal kevesebb lakás érhető el, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben az átlagos árszint majdnem tíz százalékkal emelkedett, a legdrágább Debrecen, ahol négyzetméterenként már 838 ezer forintos fajlagos árral szembesülhetnek a vevők.

Az Otthon Centrum a megyei jogú városokban végzett felmérése szerint 278 társasházi lakás projekt volt elérhető 2021 márciusában, ezekben összesen 7 806 új lakás épült. A 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Debrecenben és Szegeden van folyamatban (36-36), de a harmadik Győr is csupán eggyel maradt le. Ebben a három városban található az online meghirdetett új lakás projektek 38,5 százaléka. Az épülő új lakások száma is ebben a három városban a legmagasabb, de a sorrend megfordult: Győr feljött az első helyre (1 730), amelyet Szeged (1 066) és Debrecen (724) követ.

Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető elmondta, a nagyobb városokban jellemzően több lakás beruházás található, míg a legkisebb megyei jogú városokban erre alig akadt példa. Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sem indult projekt, míg Szekszárdon mindössze egyetlen futó beruházásban kínáltak új lakásokat a felmérés időpontjában.

Az idén márciusban indult projekt száma (42) szinte megegyezik az egy évvel korábban indított számmal (41). Az összes projektszám és az épülő lakások száma azonban csökkent a Coviddal sújtott egy év alatt: márciusban 12 százalékkal kevesebb projekt volt elérhető 2020 I. negyedévhez képest, míg a lakásszám 13 százalékkal maradt el a korábbi értéktől. Ugyanakkor

az új lakások négyzetméterára tovább emelkedett a megyei jogú városokban.

A 643 ezer forintos négyzetméterár 9,5 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor. Ez az árszint már eléri a külső pesti kerületek használt lakásainak négyzetméterárát. A megyei jogú városok között Debrecenben alakult ki a legdrágább fajlagos ár (838 ezer Ft/m2), amelyet Veszprém követ (715 ezer Ft/m²). A legkedvezőbb árfekvésű város Hódmezővásárhely, ahol átlagosan (400 ezer Ft/m²) kínálták az új lakásokat, ám a városok több mint felére a 400-560 ezer forint közötti ársáv a jellemző.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Loading...

 

Címkék:
vásárlás, otthon, lakás, piac, társasház, vidék, nők, új lakás, negyedév, megyei jogú város, hódmezővásárhely, új építésű lakás, megyei jogú városok,