Szomorú számok: ennyi magyar fagyott halálra tavaly október óta

Népszava2021. február 5. 13:32

Október óta 89 ember fagyott halálra Magyarországon. Kiderült, a legtöbben többsége fűtetlen helyiségekben hűltek ki végzetesen. Sokan túlélték ugyan a kihűlést, de amputálni kellett elfagyott végtagjaikat.

89-en fagytak meg tavaly október óta, az áldozatok többsége fűtetlen helyiségekben hűlt ki végzetesen, illetve kórházba kerülése közben hunyt el, mert már nem tudtak rajta segíteni - közölte a Magyar Szociális Fórum.

Megjegyzik, hogy sokan életben maradtak ugyan, de amputálni kellett elfagyott végtagjaikat.

Vidéken haltak meg a legtöbben, a kis településeken nőtt, a fővárosban némiképp csökkent ez az arány. Az MSZF hangsúlyozza: ugyan kevesebben fagytak meg az egy évvel ezelőtti télhez, ám a jelenség még mindig tömeges. A szervezet arra kérte az embereket, hogy a tél hátralévő részében mindenki fokozottan figyeljen oda magányosan élő, idős, elesett embertársaira.

Címkék:
otthon, tél, hideg, kihűlés, fagyás, fagyhalál,