Bejelentett a miniszter: komoly támogatásokra lehet számítani 2021-től

Pénzcentrum2020. december 13. 17:08

Hat gigawatt naperőmű kapacitást szeretne elérni Magyarország 2030-ra az ipari és a háztartási szektorokban együttvéve - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Csornán.

Palkovics László az Ecosolifer Kft. napelemcella-gyárának átadásán hozzátette: jelenleg az ország két gigawatt naperőmű kapacitással rendelkezik. A háztartási szektorban a háztetőkre telepített naperőmű kapacitás adja a felhasználás jelentős részét, ezért a kormány a fejlesztéseket vissza nem térítendő támogatásokkal szeretné segíteni 2021-től - mondta.

Kiemelte, hogy Magyarország napsütötte ország, amely alkalmassá teszi arra, hogy a naperőművek és a nukleáris energia használatával 2030-ra az energiatermelés 90 százalék fölötti részét szén-dioxid-kibocsátás nélkül érje el. Ez fontos eleme a klímavédelmi akciótervnek - szögezte le.

A napelemcella-gyár átadójának egy másik aspektusát az adja, hogy csütörtökön tárgyalja az Európa Tanács - és a miniszter reményei szerint döntés is születik - az Európai Unió megemelt szén-dioxid-kibocsátási céljáról. Palkovics László hangsúlyozta, hogy nem igaz, hogy Magyarország szeretné megvétózni a célt, Magyarország csak azt szeretné, hogy a célt azonos mértékben támogassa az EU minden tagországa - mondta. Hozzátette, hogy Magyarország a nyolcadik helyen szerepel az 1990 óta elért szén-dioxid csökkentésben és a 2030-as célérték 40 százalékát teljesítette tavaly.

A napelemcella-gyár harmadik aspektusa iparpolitikai kérdés, amely arról szól, hogy a napelemeket Kínában gyártják, mert 15-20 évvel ezelőtt az EU feladta azt a törekvését, hogy versenyképessé váljon az ázsiai országokkal szemben - mondta a miniszter. Hozzátette, hogy az új technológiai eljárásokkal, mint amilyet az Ecosolifer gyára is képvisel, Európa ismét versenyképes lehet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Magyarország jövője magyar, zöld és hightech és ez a mostani beruházás megfelel ezeknek a prioritásoknak - mondta.
A gyár célja az, hogy hosszú távon ne csak cellákat, hanem olyan modulokat és egységeket is gyártsanak, amelyek energiatárolásra is alkalmasak - tette hozzá a miniszter. Maczikó István, az Ecosolifer technológiai igazgatója arról beszélt, hogy tíz évvel ezelőtt kezdődött az a fejlesztés, amely az alapját képezi a cég termékeinek, amelynek lényege, hogy a két alapvető napelemtechnológiát, a vékonyrétegű és a kristályos napelemeket ötvözték.

Jelenleg az üzemben száz megawattos folyamatos gyártásnál 112 embert foglalkoztatnak - tette hozzá. A beruházás összértéke 53 millió euró (18,9 milliárd forint) volt, amelyet a kormány hatmillió forinttal támogatott.

Címkék:
otthon, napelem, napenergia, megújuló energia, naperőmű, palkovics lászló, zöld energia, nukleáris energia, szén dioxid kibocsátás,