Ennyi pénzt költ el egy átlag magyar horgász: ez már szinte luxus

HelloVidék2020. október 8. 08:15

Fokozott járványügyi intézkedések ide vagy oda, még a legszigorúbb 99 napban is engedélyezett volt a lakóhely elhagyása egyéni sporttevékenység céljából, amelybe a horgászat alku nélkül passzolt, a nagy pecások legnagyobb örömére - számol be a HelloVidék. 

A 2020-as év egyik abszolút nyertese, a horgász ágazat:

Miközben tavaszra teljesen leállt a versenysport, elmaradtak a külföldi horgászturisták, a mindvégig legálisan űzhető hazai szabadidős horgászat felértékelődött, s további, nem várt mértékű növekedést indított be a regisztrált magyar horgászok létszámában. A 23 közfeladatot ellátó Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központon keresztül a horgászok és a horgásztatók, a haltermelők és a horgászcikk-kereskedők is folyamatosan megkapták a tájékoztatást és a segítséget a jogszerű és biztonságos működéshez, értékesítéshez, így ebben az időszakban is hetente átlagosan 5000 fővel gyarapodott a horgászok száma. A szektor árbevétele a jelenlegi adatok szerint legalább 20 százalékkal nagyobb lesz 2020-ban, mint tavaly, s ezt nem sok ágazat mondhatja el magáról

 - számolt be az ágazat ez évi pozitív eredményeiről a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökhelyettese és az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ  (MOHOSZ, OHSZK) főigazgatója, dr. Dérer István a HelloVidéknek.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

Címkék:
otthon, szabadidő, vidék, horgász, , tópart, hello vidék, magyar országos horgász szövetség,