Elárulta a mester: így készül a tökéletes házisajt

HelloVidék2020. február 7. 08:15

A gádorosi Farkas Ilona három év leforgása alatt sajtkészítő tanulóból mesterré avanzsált, így a finom sajtok érlelése mellett egyre több fiatal tehetséget indít el a pályán. A HelloVidéknek mesélte el a sajt titkát

A Békés megyei nagyközségben élő Farkas Ilona, egy személyben tulajdonos, üzletvezető és sajtkészítő, aki mára több mint harmincféle tejtermékkel szolgálja ki hűséges vevőkörét.

Ilona tanít is: több kurzus indult kezdő és haladó szinten. Előbbinél csak az alapsajtok elkészítését sajátíthatják el az érdeklődők, míg a ráépülő képzés keretében már egy hét kemény munka során akár negyven sajt receptúrája és készítési módja megtanulható.

A médiában valósággal bombaként robbant a hír, hogy egy békési településen, Magyardombegyházán éppen a sajtkészítés volt az, ami megmentette az amúgy csőd szélére sodródó települést, és amely azóta is sok ott élő embernek biztosít állandó munkát és biztos megélhetést. Farkas Ilona hangsúlyozta, hogy bár Gádoroson a helyszín adott lenne egy hasonló üzem felépítéséhez, és ő személy szerint segítene betanítani az ott dolgozókat, kevésbé látja megvalósíthatónak a modellt, pedig az ő környékükön is égető szükség lenne új munkahelyekre.

Ha érdekel a teljes történet, olvasd el a HelloVidék oldalán! KATT!

 

Címkék:
otthon, sajt, hello vidék,