Kiadták a riasztást: villámokka, jégesővel csap le a megavihar Magyarországra

Pénzcentrum2019. szeptember 9. 10:00

 Az egész ország területén időjárási figyelmeztetés van érvényben: az OMSZ szerint villámok, jégeső és erős szél várható kedden.

Tizenkét megyére - a keletiek mellett Pest, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom és Fejér - másodfokú figyelmeztetés van érvényben felhőszakadás és zivatar miatt. A meteorológiai szolgálat szerint

a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is, és az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

A többi hét megyére zivatar miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Délnyugat, nyugat felől újabb összefüggő csapadéktömbök érkeznek, illetve közben képződnek is, és ezek északkeleti irányba vonulnak. Kezdetben főként a Dunántúlon várhatóak zivatarok, majd a kiterjedtebb csapadékzóna lassan, fokozatosan kelet felé helyeződik át, és előreláthatólag hétfőn késő délelőtt válik intenzívvé a Dunántúl keleti, valamint az Alföld nyugati tájai felett, ekkor akár heves zivatarok is kialakulhatnak. A rendszer hétfő kora este érheti el a Tiszántúlt, majd keddre virradóra legyengülve elhagyja az országot.

A zivatarokat felhőszakadás (20-30 mm, az Északi-középhegységben és az Alföld egyes részein lokálisan akár ezt meghaladó mennyiség) kísérheti, valamint jellemzőbbek lehetnek a viharos (nagyjából 70-90 km/h) lökések is, helyenként jégeső is előfordulhat.

Címkék:
otthon, riasztás, vihar, szél, eső, omsz, jégeső, vihar riasztás,