Itt a lista: ezekben a városokban éri meg jobban lakást venni, mint bérelni

Pénzcentrum2019. szeptember 1. 17:01

Néhány nap van már csak hátra az új tanév kezdetéig, ám sok egyetemista még mindig nem talált megfelelő albérletet. Aki inkább a saját ingatlan vásárláson gondolkozik el, eltérő árakat találhat. Egy friss elemzéséből kiderül, hogy az egy-másfél szobás garzonok a fővárosban 20-25 millió forint között érhetőek el, ám vidéken jóval kedvezőbbek a feltételek. A nagyobb egyetemi városokban ugyanekkora lakásokat már 12-15 millióért is vásárolhatunk.

Számos tényező befolyásolhatja, hogy ingatlant vásárolni vagy bérelni éri meg jobban. Érdemes lehet mérlegelni, hogy az egyetem elvégzése után is az adott városban marad-e a fiatal, hiszen hosszútávon jobban megéri saját tulajdonú ingatlanba belevágni, a kezdeti magasabb költségek ellenére is. "Jelentős különbségek figyelhetők meg Budapest és a vidéki egyetemvárosok között az ingatlanok árazásában.

A nagyobb vidéki települések között azonban már lényegesen kisebb eltérést látni" - nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. "Vidéken sokkal kisebb a különbség a havi bérleti díj és az átlagos négyzetméterár között, mint a fővárosban, így sokkal kifizetődőbb lehet az ingatlan megvásárlása, amennyiben hosszútávra tervez a fiatal" - tette hozzá az elemzési vezető.

Vidéken legmagasabb árakkal a Debrecenben tanulók találkozhatnak, az átlagos négyzetméterár 400-450 ezer forint körül mozog, az elmúlt negyedévben az átlagár 29 millió forint volt. Ennél valamelyest mérsékeltebb árakkal lehet kalkulálni Győrben, Kecskeméten, Szombathelyen és Veszprémben, amely városokban 310-385 ezer forintos átlagos négyzetméterárra lehet vásárláskor számítani - derült ki a DunaHouse közleményéből.

Ezekben a városokban bérlés esetén 90-130 ezer forint közötti havidíjjal érdemes számolni. A nagyobb hazai egyetemvárosok közül Miskolcon a legkedvezőbbek a lakásvásárlási feltételek, ahol már 200 ezer forintos négyzetméterár körül is lakáshoz lehet jutni, ennek ellenére az albérlet alig olcsóbb, mint a drágább Nyíregyházán vagy Szegeden.

Címkék:
otthon, pénzcentrum.hu, lakásvásárlás, ingatlan, duna house, albérlet árak,