Ajándékmilliókból újíthatod fel az otthonod: pályázni sem kell, de nem árt sietni

Pénzcentrum2019. június 30. 07:01

Szakértők szerint most van a legideálisabb időszakban az, aki energetikai korszerűsítést szeretni végezni lakásán, házán. Azzal viszont mindenkinek tisztában kell lennie, hogy az ingatlaniparban durván megszaladtak az árak, még az 1-2 évvel korábbiakhoz képest is. Ez azonban a szakértők szerint nem szabad, hogy bárkinek is a kedvét szegje a beruházástól, hiszen egy teljes korszerűsítéssel a rezsiköltségek akár 60 százaléka is megspórolható. Megfelelő hosszú időtávon persze. Sőt, a matek még úgy is kijöhet, hogy ha hitelből finanszíroznánk részben vagy egészben a munkálatokat. Amiket egyébként, ha egyszerre nem akarunk sok pénzt költeni, szét is bonthatunk a következő sorrendben: nyílászárók cseréje, hőszigetelés, fűtési rendszer korszerűsítése.

Bár még jócskán tapossuk a nyári kánikulát, az élelmes magyaroknak már most érdemes elkezdeniük szervezkedni, ha energetikai szempontból szeretnék korszerűsíteni házuk. És hogy ez a beruházás potenciális mennyi embert érinthet, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 

a nagyjából 4,4 millió lakóingatlant kitevő hazai állomány 70 százaléka nem felel meg a korszerű funkcionális műszaki, illetve hőtechnikai követelményeknek.

Ahol pedig szökni tud a hő, ott szökni is fog. Amit a magyar családok bizony keményen megéreznek a rezsiszámlájukon. Hivatalos adatok szerint megközelítőleg Magyarországon a felhasznált összes energia 40 százalékát épületinkben használjuk fel, amelynek mintegy kétharmada a fűtés és hűtés számlájára írhat. Tehát, ha valahol, akkor a korszerűsítéssel ezen a területen komoly pénzeket lehet megfogni. 

Olcsó lakáshitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Kezdjük az elején

Az energetikai lakás/házfelújítások szentháromsága a nyílászárók cseréje, a hőszigetelés és a fűtési rendszer korszerűsítése.

Egy energetikailag gyenge besorolású családi ház esetében a felújítást mindig a nyílászárók cseréjével és a hőszigeteléssel kell kezdeni, majd a fűtési rendszer korszerűsítésével. Először meg kell vizsgálni, hogy hol szökik a hő, azt kell megszüntetni, tehát hőmegtartóvá kell alakítani az ingatlant és utána érdemes csak a fűtési rendszert korszerűsíteni, amely a hőtermelést biztosítja

- mondta el a Pénzcentrumnak az újHÁZ Centrum szakértői csapata, akik beszámoltak arról is, hogy hozzávetőlegesen az egyes beruházási területeken, amiken persze nagyban függ a felhasznált anyagok minősége is, mennyit spórolhatunk havi rezsiszámlánkon:

  • a nyílászárók cseréjével 10-20 százalék közötti összeget,
  • a hőszigeteléssel további 20 százalékos megtakarítás érhető el,
  • míg a fűtési rendszer korszerűsítésénél sem lövünk bakot, ha szintén 20 százalék körüli értékkel számolunk.

Mindez azt jelenti, hogy egy jelenleg gyenge energetikai besorolású családi ház esetében egy teljes felújítással 

a jelenlegi rezsi 50-60 százalékát is meg tudjuk spórolni.

Ez pedig óriási összeg, és óriási segítség lehet a mindennapok során egy család életében. Üröm az örömben, hogy ezért a megtakarításért előbb keményen be kell fektetni, ugyanis a felújítási munkálatok nem olcsóak. Itt is fontos persze megjegyezni, hogy a beruházás teljes költsége teljesen egyedi igényektől függ. A ház méretétől kezdve, a felhasznált alapanyagokon át, a kivitelezést díjáig. Konkrét árat éppen ezért nem is lehet mondani, de hogy ne csak a sötétben tapogatózzunk, 4-5 millió forintból jó eséllyel az energetikai beruházások szenthármasságából kettőt ki lehet pipálni.

Olcsó lakáshitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Már a legelején szükséges hangsúlyozni, hogy ha egy ingatlantulajdonos energetikai korszerűsítésre szánja el magát, a folyamatot mindig egy energetikai szakértő bevonásával érdemes kezdeni. Mivel minden épület egyedi, a különböző szerkezetű és gépészetű házakra különböző megoldások lehetségesek. Az energetikus az, aki felméri a lakás/ház valós műszaki állapotát, tanácsot ad, hogy melyek az otthonának megfelelő reális lehetőségek, alternatívát adhat különböző mértékű felújításokra, illetve komplex felújításnál a beruházások sorrendjére és az így várható megtakarításokra, és tanácsot ad, hogyan lesz a felújítás megtérülése a legjobb. Bár egy energetikus megbízása többletköltséggel jár, többmilliós nagyságrendű kiadás esetén a pontos tervezés bőven behozza az árát

- hívta fel mindenki figyelmét a Pénzcentrumnak küldött válaszaiban Koritár Zsuzsanna, a Magyar Energiahatékonysági Intézet ügyvezetője. A szakember emellett azt is elmondta lapunknak, hogy bizony a mai ingatlanipari bummban, amikor óriási méreteket öltött a munkaerőhiány, illetve az építőanyagok is jócskán megdrágultak, egy komplex felújítás egy nagyobb, 100 négyzetméteres háznál akár a 10 millió forintot is elérheti.

Szakértők szerint azonban a magasa összegek nem szabad, hogy elrettentsék a lakosságot az energetikai beruházásoktól, hiszen azok rendkívül fontosak. Éppen ezért ha megvan az energetikai szakértőtől a felújítási tervünk, érdemes lehet felszabdalni a kiadásokat úgy, hogy egyszerre mindig csak a három terültet valamelyikét viteleztessük ki, a már korábban említett sorrendiséget betartva.

Olcsó lakáshitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Mégis miből?

Mára már számos kutatás, illetve többezer idehaza megvalósult lakossági korszerűsítés is igazolja, hogy komplex energetikai korszerűsítéssel akár annyit is meg lehet spórolni a rezsiszámlákon, hogy simán megérheti kölcsönből belevágni a munkálatokba, hiszen a hitelkamatok ma rekord alacsony szinten vannak. Azaz az energetikai számítással alátámasztott beruházást követően

a havi átalányon megtakarított összeg nagyobb, vagy legalább akkora lesz, mint a megvalósításhoz igénybe vett hitel törlesztőrészlete.

Ha mindez fennáll, akkor akár teljesen hitelből is lehet finanszírozni a beruházást, de némi önrész megléte mindig nagy segítség, főleg manapság, amikor már az 1-2 évvel korábbi helyzethez képest is jócskán drágább lett minden. Ha tehát belevágnánk egy felújításba ne habozzunk, ugyanis a szakértők szerint éppen most a legideálisabb az időzítés. Hiszen a hőszigetelés és/vagy nyílászáró cserével már idén télen is élvezhetjük saját rezsicsökkentésünk. Azzal persze számolnunk kell, hogy a várakozási idő - jelenleg - legalább 6-8 hetet igénybe fog venni - hívták fel a figyelmet az újHÁZ Centrum szakértői.

Ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nagy melegbe elvégzett felújítás már a klímaszezonban is abszolút kifizetődő, nem is kell megvárni a fűtési időszakat. Arról nem is beszélve, hogyha a háromból két nagy korszerűsítési platformot kipipálunk, akkár már csak a fűtésrendszer korszerűsítését kell véghezvinnünk a jövőben.

Olcsó lakáshitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Ahogy azt már korábban említettük minden felújítás teljesen egyedi, mi most azonban úgy kalkuláltunk, hogy egy 2 milliós önrész mellé 2 millió forint személyi kölcsönt veszünk fel a hőszigetelés és nyílászáró modernizációjára, 72 hónapra. Fontos, hogy a beruházás költségelemei kapcsán szét kell néznünk a piacon elérhető hitelkonstrukciók között is, ugyanis egy-egy jól kiválasztott hitellel százezer forintokat is megtakaríthatunk a futamidő teljes hossza alatt.

A legjobb döntés meghozatalában kiváló segítséget nyújt aPénzcentrum kalkulátora, amellyel a legtöbb magyar bank termékeit összehasonlíthatjuk. Példaszámításunkban tehát 2 millió forinttal kalkuláltunk, 72 hónapra. Ezek alapján a THM rangsorban a Cib Bank ajánlata lett az első, ahol ezen a futamidőn 8,17 a THM mértéke. Ez havi 34 947 forintos törlesztőt jelent. Második helyen aRaiffeisen Bankajánlata futott be 8,86 százalékos THM-el, havi 35 018 forintos törlesztéssel.

Harmadik azMKB ajánlata lett, 10,15 százalékos THM-el, amihez 36 047 forintos havi törlesztő tartozik. Kalkulátorunk ezután az Erste ajánlatát listázta, 11,98 százalékos THM mutatóval, ami a valóságban 38 058 forintos havi törlesztőt jelentene. A Budapest Bank ajánlata is szerepel a kalkulátorunkban, itt 12,80 százalék a THM, ami 39 345 forintos törlesztőt jelentene. Ezen felül a K&H 13,20, míg aCetelem 14,12 százalékos THM mutatóval került fel a listára. 

Ha tehát ebből az összegből megvagyunk a hőszigeteléssel és a nyílászárók cseréjével, akkor a rezsiszámlánkon már a következő hónaptól kezdve érzékelhetünk akár 40 százalékos költségcsökkenést is - átlagban persze -. Ezt persze kompenzálni fogja a hiteltörlesztő, annak a végéig tehát kiadásaink nem fognak csökkeni, de komfortban és hosszú távon mindenképpen nyerünk. És ez nem vicc:

A magas építőipari árak, és a mesterségesen alacsonyan tartott lakossági energiaárak miatt a megtérülési idő jelentősen kitolódott. De energetikai korszerűsítést nem csak a megtérülés miatt érdemes elvégezni. Rengeteget javíthatunk vele az életminőségünkön, a komfortunkon, és nem utolsó sorban a környezetünket, a klímát is óvjuk vele. A jóval kevesebb energiafelhasználás kevesebb CO2 kibocsátással jár, ami a klímaváltozás megfékezéséhez elengedhetetlen. Ha pedig szén- vagy fatüzelésről állunk át egy tisztább fűtési módra, akkor a levegőminőségen is óriásit tudunk javítani

- mondta el a Pénzcentrumnak Koritár Zsuzsanna, aki kiemelte azt is, hogy "Ha mindenképpen a pénzügyi hasznát is keressük a beruházásnak, akkor azt lehet elmondani, hogy az energiaárak alakulása kiszámíthatatlan; most éppen alacsony költségen tudjuk megvenni, de előfordulhat, hogy néhány év múlva jelentős drágulás fog bekövetkezni. Más országokban pedig elterjedni látszik az a szemlélet, hogy egyfajta befektetésként, előtakarékosságként tekintenek az épületenergetikai korszerűsítésekre: az aktív dolgozói évek alatt elvégzik a korszerűsítést, amikor még van annyi bevételük, hogy finanszírozni tudják.

A nyugdíjas évek alatt, amikor ez a bevétel lecsökken, pedig élvezik a hasznát: a kevés energiafogyasztásért járó alacsony rezsiszámlát."

Így vagy úgy tehát, mindenképpen csak nyerünk a beruházáson, mégpedig nem is keveset. Ennek a realizálásához persze időre van szükség, de előbb-utóbb az energetikai szempontból rendkívül elhanyagolt magyar lakásállománynak is meg kell mozdulnia a korszerűsítés útján.

Nem éri meg tovább várni

Aggodalomra ad okot ugyanakkor, hogy a szakma egyöntetűen úgy gondolja, hogy sem a építőanyagok árai, sem pedig a munkadíjak mértéke nem fog csökkeni, sőt egyre drágább és drágább lesz a kivitelezés. Az újHÁZ Centrum lapunkhoz eljuttatott információ szerint például 2018-ban a hőszigetelés kivitelezési díja például hónapról-hónapra 2-3 százalékkal nőtt. És akkor az alapanyag árak drágulásáról még nem is beszéltünk. 

Olcsó lakáshitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Szigetelők esetében például az PS esetében viszonylag kiegyensúlyozott emelkedésről beszélhetünk, hiszen az árnövekedés egyetlen évben sem haladta meg a 10 százalékot. Ezzel szemben a szálas hőszigetelések ára a korábbi, évenkénti 3-5 százalékos emelkedéshez képest 2018-ra és 2019-re 20-20 százalékkal nőtt. Az üveggyapot esetében még drasztikusabb árváltozás volt megfigyelhető, hiszen 2015- ről 2016-ra húsz százalékkal csökkent a termék ára, hogy aztán 2017-re átlagosan 25-30 százalékkal növekedjen. Az elmúlt két évben az áremelkedés lassult, de még így is évente elérheti az akár tíz százalékot is. Átlagosan a termékkategóriában az egyes termékek ára 20-25 százalékot növekedett, még a kivitelezési kötségek 2017-hez viszonyítva 30-50 százalékot is emelkedtek.

És ez csak a hőszigetelés, a nyílászároknál, illetve a fűtési rendszereknél is ugyanígy utolérhető a drágulás. Ennek ellenére a szakértők egybehangzó véleménye, hogy 

érdemes a minőségi terméket választani, még ha drágább is, mert a várt eredményt egy alacsony minőségű termék nem tudja biztosítani. Egy épületkorszerűsítés évtizedekre szól, nem újítunk fel minden évben, fontos, hogy a választott építő- és épületgépészeti anyagok megbízhatóak, magas minőségűek legyenek

- emelte ki a Pénzcentrumnak Koritár Zsuzsanna, Magyar Energiahatékonysági Intézet ügyvezető igazgatója. Ahogy látjuk, mindenhol drágulás érhető tetten, ám a szakemberek abban is egyetértenek, hogy aki csak tud, és a családi költségvetéséből futja rá, minél hamarabb kezdjen bele a korszerűsítésbe, hogy minél hamarabb érezze annak jótékony hatásait. Arról nem is beszélve, hogy a kivitelezés minden területén érezhető folyamatos drágulás még mindig nem tetőzött.

Címkék:
otthon, pénzcentrum.hu, nyílászárócsere, lakásfelújítás, korszerűsítés, hőszigetelés, épületenergetika,