Robban a bírságbomba: 30 napja maradt annak, akinek kertes háza, földje van

Pénzcentrum2019. június 1. 07:01

Az idei évben is júliustól szabhatnak ki bírságot a parlagfűvel fertőzött területek miatt, bel- és külterületen egyaránt. És ez nem csak üres fenyegetőzés. A Pénzcentrum információi szerint tavaly összesen 4025 esetben szabtak ki a hatóságok növényvédelmi bírságot, melyek együttes összege meghaladta a 202 millió forintot.

Ahogy azt az eddigi években megszokhattuk, úgy az idei évben is júliustól szabhatnak ki bírságot a parlagfűvel fertőzött területek miatt. Aki esetleg nem tudná: minden földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, vagyis az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni. A felvett jegyzőkönyv alapján a megyei illetékes hatóság a parlagfű-mentesítési kötelezettségre való figyelmeztetés nélkül hatósági eljárást indít. Az eljárás során a mulasztó földhasználóval szemben minden esetben növényvédelmi bírságot kell kiszabni. A növényvédelmi bírság mértéke a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától és parlagfűvel való fertőzöttség mértékétől függően

15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet kül- és belterületen egyaránt.

Nem árt tudni azonban, hogy belterületen az ingatlan méretéhez képest nagyobb összegű bírság szabható ki, mint a külterületi ingatlanokon. Ez persze nem véletlen, a lakóövezetben virágzó parlagfű ugyanis nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent az emberek számára. Amennyiben az érintett nem fizeti meg a bírságot, az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, amely végrehajtásáról az adóhatóság gondoskodik. Ráadásul a kötelezően kiszabott bírságon túl a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket is az "ügyfélnek" kell megfizetnie.

És ez nem csak üres fenyegetőzés. Arról, hogy mi várható idén parlagfű-fronton az országban, illetve mennyire repkedtek a tavalyi évben a bírságok, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) illetékeseit kérdeztük.

Pénzcentrum: Mit mutatnak az elmúlt évek statisztikái; hogyan alakult a parlagfűvel fertőzött területek aránya az országban?

Nébih: A parlagfűvel fertőzött területek nagysága nem tekinthető statikus állapotnak, hiszen a fertőzöttség mértéke az időjárástól és az adott terület művelésétől függően folyamatosan változik. Az, hogy egy területen parlagfű növény van, nem jelenti azt, hogy a terület használója nem tett vagy nem fog határidőre eleget tenni a mentesítési kötelezettségének. A parlagfű magyarországi elterjedéséről elmondható, hogy a gyom a legszélsőségesebb területek (pl. a hortobágyi szikes puszta) kivételével mindenütt megjelenhet, ahol számára kedvező körülmények alakulnak ki (pl. talajfelszín megbolygatása bármilyen okból, erdő kivágása stb.).

Az elmúlt évek tendenciáit figyelembe véve növekszik a bejelentett és az ellenőrzött területek nagysága. A lakosság egyre gyakrabban alkalmazza a Parlagfű Bejelentő Rendszert, ennek köszönhetően több fertőzött terület kerül a hatóságok látókörébe. Évről évre emelkedik a belterületen tett bejelentések száma is, amit azonban nem feltétlenül követ a belterületen indított eljárások számának növekedése. Ez a probléma mindenképpen csak helyben orvosolható, hiszen az eljárás, az intézkedés lehetősége jegyzői hatáskörben van.

Pénzcentrum: Mire számítanak az idei szezonban, kevesebb lesz a parlagfűvel fertőzött terület, mint tavaly vagy az időjárás kedvezett a növény terjedésének?

Nébih: Ezzel kapcsolatban már csak azért sem lenne szerencsés jóslásokba bocsátkozni, mert az időjárás nagymértékben befolyásolja a növény fejlődését. A parlagfű rendkívül jól alkalmazkodik az időjárási körülményekhez, magjai a talajban hosszú ideig megőrzik a csírázóképességüket. A Nébih honlapján kéthetente frissítjük az országos parlagfű helyzetképet, ezzel segítve az érdeklődők tájékoztatását az aktuális országos helyzetről.

Pénzcentrum: A tavalyi szezonban összesen hány esetben szabott ki a hivatal növényvédelmi bírságot parlagfű miatt belterületen?

Nébih: A hatályos jogszabályok szerint, belterületi eljárás esetén nem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szabja ki a bírságot, hanem - a jegyző által felvett és átadott jegyzőkönyv alapján - a területileg illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztálya.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tavalyi év során 154 db bírsághatározat született belterületen.

Pénzcentrum: A tavalyi szezonban összesen mekkora összegben szabott ki a hivatal növényvédelmi bírságokat parlagfű miatt belterületen?

Nébih: Fontos leszögezni, hogy a parlagfű elleni védekezésben elsődleges szempont a pollenszóródás megakadályozása, ennek eszköze a közérdekű védekezés elrendelése. A bírság kiszabására az eljárás végén kerülhet sor, mértéke a terület nagyságától és a fertőzés mértékétől függ. A kiszabott bírság összege belterület esetében 13.033.034 Ft volt.

Pénzcentrum: A tavalyi szezonban belterületen mekkora volt a legmagasabb kiszabott bírságösszeg?

Nébih: Erről nincs információnk.

Pénzcentrum: A tavalyi szezonban összesen hány esetben szabott ki a hivatal növényvédelmi bírságot parlagfű miatt külterületen?

Nébih: A hatályos jogszabályok szerint a külterületi eljárás esetén is - a földhivatal által felvett és átadott jegyzőkönyv alapján - a területileg illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztálya szab ki bírságot.

A tavalyi év során 3871 db bírsághatározat született külterületen.

Pénzcentrum: A tavalyi szezonban összesen mekkora összegben szabott ki a hivatal növényvédelmi bírságokat parlagfű miatt külterületen?

Nébih: A kiszabott bírságok összege külterület esetében 189.065.819 Ft volt.

Pénzcentrum: A tavalyi szezonban külterületen mekkora volt a legmagasabb kiszabott bírságösszeg?

Nébih: Külterületen a legmagasabb bírság összege 1.100.000 Ft volt.

Címkék:
otthon, bírság, nébih, parlagfű, parlagfű-para,