Ezt nem hitted volna: így állnak a magyarok a számlabefizetésekhez

Pénzcentrum2019. január 29. 19:00

Az új év első hónapjai a fogadalmak és a tervezés ideje, melyből nem maradhat ki pénzügyeink felülvizsgálata sem. Egy friss kutatásból kiderült, hogy a fiatalok várakozásai a legpozitívabbak az új évre vonatkozóan. Az is világosan látszik, hogy jól kézben tartjuk pénzügyeinket. A magyarok 90 százaléka például fontosnak tartja a számlák időben történő rendezését. A tavalyi évhez képest továbbá jelentősen csökkent azok száma, akik anyagi nehézségek miatt késnek számláik befizetésével.

A magyarok tudatosabbak az európai átlagnál, ha a számlák befizetéséről van szó. A hazai válaszadók közel 90 százaléka szerint fontos a számlák időben történő rendezése, míg az európai átlag e kérdést illetően 85 százalék. Az adatok alapján igyekszünk tartani is ehhez magunkat, mert nem szeretnünk másoknak tartozni. Míg 2017-ben minden második magyar állampolgárral előfordult, hogy elfelejtett befizetni egy számlát, addig 2018-ban már csak 10-ből 4 emberrel fordult elő, hogy lecsúszott volna a határidőről. Ez nem magyar sajátosság, hiszen a kontinens más országaiban is hasonló a helyzet - írja friss kutatási eredményeire hivatkozva az Intrum.

A háztartások pénzügyi helyzetének javulása a számlabefizetések kapcsán is érezhető: egy év alatt 10 százalékponttal, 46 százalékra csökkent azok aránya, akik pénzszűke miatt nem tudták rendezni szolgáltatói tartozásukat. Bár fontosnak tartjuk a számlabefizetést, mégis gyakran elfelejtkezünk róla. Majd’ minden második késés mögött a figyelmetlenség áll. 

Jól alakulnak személyes pénzügyeink

Az adatokból kiderül továbbá, hogy a magyarok urai saját pénzügyi helyzetüknek: a megkérdezettek közel 60 százaléka gondolja azt, hogy kontroll alatt tartja pénzügyi helyzetét. Ez az adat összefügg a korral: az idősebb korosztályhoz tartozók egyértelműen jobban kezelik anyagi helyzetüket. Mindez azt is mutatja, hogy különösen fontos a fiatal generáció pénzügyi edukációja. A pénzügyi helyzet kordában tartása tekintetében Magyarország kevéssel marad el a 64 százalékos európai átlagtól, azonban jobbak vagyunk, mint Írországban és az Egyesült Királyságban élő társaink.

Optimista fiatalok

A személyes pénzügyek megítélésénél a fiatal korosztályokra jellemző optimizmus növekedett tavaly óta. A magyar fiatalok közel fele látja úgy, hogy jobb anyagi helyzetben lesz, mint szülei: 7 százalékponttal nőtt azon fiatalok száma, akik bizakodóan tekintenek a jövőbe. Ez az arány európai viszonylatban is kimagasló, az európai 43 százalékos átlaghoz képest a 18-24 éves korosztályhoz tartozó magyar fiatalok 7 százalékponttal magasabb arányban vélekednek így.

Címkék:
otthon, pénzcentrum.hu, számla, rezsi, tartozás, pénzügyek, számlabefizetés, anyagiak, számlák,