Patkányinvázió Budapesten: elszaporodtak a rágcsálók

Pénzcentrum/InfoRádió2018. október 9. 12:02

Néhány hét elég is volt a patkányok elszaporodásához - erről beszélt a négy cégből álló RNBH Konzorcium vezetője az InfoRádiónak.

Abban az időszakban, amikor az előző szolgáltatónak már, a konzorciumnak pedig még nem volt érvényes szerződése, gyakorlatilag nem volt munkavégzés - mondta az InfoRádiónak Reisinger Mátyás, a négy cégből álló RNBH Konzorcium vezetője. Elmondta, havonta körülbelül 1000 új bejelentés érkezik hozzájuk.

Arról is beszélt, a patkányok a folyómedrek mentén szaporodnak el az alacsony vízállás miatt. Kifejtette, közterületen azt a patkánymérget használhatják, mint amit a csatornarendszerben is alkalmaznak, azonban kizárólag zárt, rögzített, erre a célra kialakított dobozokba helyezhetik a csalétket. A patkány ebbe a zárt tárolóba mászik bele, így kerül a szervezetébe a méreg.

Ha valaki patkánnyal találkozik, érdemes szakembert hívni, mert ő tudja, mekkora területet mentesíteni - tette hozzá.

Címkék:
Budapest, patkány, rágcsáló,