Kevesen ismerik a trükköt: így verheted kenterbe a tőzsdegurukat teljes biztonságban (x)

Pénzcentrum2018. június 21. 11:00

A történelmien alacsony kamatkörnyezetben szabályosan vadászni kell még a tűrhető hozamokra is. Éppen ezért nem csak a megtakarítók, de a befektetők is szívesen használják ki a lakástakarék nyújtotta lehetőségeket, hiszen akár 10 százalék feletti garantált hozamot is elérhetnek a pénzükkel. Ha azonban egy kicsit jobban odafigyelünk és keressük a számlanyitási akciókat, még jobban megdolgoztathatjuk a pénzünket.

Azt már mindenki kívülről tudja, hogy a 30 százalékos állami támogatás miatt nagyon megéri lakástakarékban gyűjteni a pénzt ingatlancéljainkhoz, hiszen megtakarításaink mellé akár 72 000 forintot is kaphatunk évente a befizetéseink után.

Kevesen gondolnak bele ugyanakkor, hogy a nullás kamatkörnyezetben, amikor az állampapírok is csak 2-3 százalékot fizetnek a pénzünkre, a lakástakarék egy kiváló lehetőség a félretett megtakarításunk fialtatására éppen a már említett kiugróan magas állami támogatás miatt. Akár 10 százalék feletti éves hozamot is elérhetünk szinte teljesen kockázatmentesen, ez pedig még a veterán tőzsdecápáknak is a becsületére válik.

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén kiolvashatjuk, hogy a legjobban akkor dolgozik a pénzünk, ha a négy éves futamidőt választjuk, hiszen ekkor az állami támogatással számolt egyesített betéti kamatlábmutató (EBKM, amely egy betét hozamáról árulkodik) 9,85% és 10,76% közé esik, attól függően, hogy melyik lakástakarékpénztárt választjuk.

Leesik az állad: így lehet még nagyobb a hozam

Arra sajnos nem figyelnek elegen, hogy - leginkább a négy éves megtakarításnál - bizony komoly hozamjavító tényező lehet, ha a számlanyitás díját nem kell megfizetnünk. Ha sikerül lefaragnunk a díjon, a legrövidebb futamidejű konstrukciókkal közel 12 százalékos hozamot érhetünk el. A számlanyitási díj elkerülése már csak azért is fontos, mert alapesetben a szerződéses összeg egy százalékát kell kifizetnünk, ami 10 éves futamidő és 20 000 forintos havi betét mellett 76 500 forint is lehet, ami kifejezetten fájdalmasan érintheti a pénztárcánkat.

Szerencsére a négy lakástakarékpénztár igen gyakran akciózik. A Bank360 összegyűjtötte a május végén elérhető akciókat, így érdemes most figyelmesen olvasnia annak, aki hamarosan nyitna lakástakarékot:

  • Erste Lakástakarék: ha most nyitunk 6, 8 vagy 10 éves futamidejű lakásszámlát, a számlanyitás díja mindössze egy havi betétnek megfelelő összeg. Ha tehát a maximális 20 000 forintot fizetnénk, akkor a 10 éves futamidőnél 76 000 forint helyett csak 20 000 forintot kell befizetnünk, és így spórolunk 56 000 forintot, az alacsony számlanyitási díj pedig áldásos hatással van a hozamunkra. Sőt, teljesen díjmentes a számlanyitás minden konstrukció esetében, ha az első lakástakarékunk lejártával újat kötünk. De itt ne álljunk meg, hiszen akár teljesen lenullázhatjuk már az első 8 vagy 10 éves futamidejű lakástakarék számlanyitási díját, ráadásul még 40 000 forintot is kaphatunk, ha a Bank360-on keresztül nyitunk számlát havi 20 000 forintos megtakarítás mellett. A Bank360 ugyanis most Erzsébet-utalvány formájában megtéríti a számlanyitás díját, ráadásul még egy 40 000 forint értékű wellness-utalványt is kapunk. Így egyrészt spórolunk és pénzt keresünk a Bank360 kedvezményével.
  • Fundamenta Lakáskassza: A Fundamentánál jelenleg nincs számlanyitási akció, de a Triplázó Bónusszal most egy befizetésünk hármat ér. Ha legalább 8 éves futamidejű számlát nyitunk és 20 000 forintos befizetést vállalunk, a jóváírás 40 000 forint lehet. 80 000 forint is ütheti a markunkat, ha 20 000 forint helyett inkább havi 40 000 forint befizetését vállaljuk havonta.
  • OTP Lakástakarék: rengeteg akció közül választhatunk az OTP Lakástakaréknál. A 4, 5, 6, 8, 10 éves futamidejű lakástakarékoknál a szolgáltató elengedi a számlanyitási díj felét, ha igénybe veszünk SMS szolgáltatást. Egy havi betéttel megegyező díjat kell csak fizetnünk, ha az SMS mellé még hűséget is vállalunk. Díjmentes a számlanyitás, ha OTPdirekten keresztül kötünk szerződést, vagy új ügyfélként Bázis, Junior, Privát banki vagy Smart számlát nyitunk.
  • Aegon Lakátakarék: Aegon lakástakarék-számlát díjmentesen vagy 50 százalékos díjkedvezménnyel nyithatunk jelenleg. Akkor kell mindössze a számlanyitási díj felét fizetnünk, ha vállaljuk az 5 éves megtakarítási időt, nem mondjuk fel a szerződést, rendszeresen fizetünk és megadjuk az adatainkat marketingcélokra. A teljesen ingyenes számlanyitásért az Aegon önkéntes nyugdíjpénztári szolgáltatását kell igénybe vennünk a lakástakarék mellé, vagy lakásbiztosítást kell kötnünk.

Ha az akciók és kedvezmények alapján vizsgáljuk meg a lehetőségeket, a legtöbbet az Erste Bank és a Bank360 ajánlatának kombinációjával spórolunk, a hozamunkat is így tornászhatjuk feljebb a leghatékonyabban a 8 és 10 éves futamidejű szerződésnél, hiszen 56 000 forint marad a kasszában, megtérül a befizetett 20 000 forintunk Erzsébet-utalvány formájában, ráadásul 40 000 forintot használhatunk fel wellnessre, így mondhatni spórolunk a nyári pihenésünkön.

Használd fel az álomotthon megteremtéséhez

Persze felmerülhet a kérdés, hogy mit kezdjen az, akinek nincsenek lakásvásárlási tervei. Számukra is megfelelő a lakástakarék? Szerencsére a megtakarítási idő lejárta után szinte bármilyen lakáscélra fordítható a megtakarítás, így nem csak vásárlásban kell gondolkoznunk. Felújíthatunk, korszerűsíthetünk és akár tovább is építkezhetünk a megtakarított összegből. Akinek pedig már egy ideje van saját ingatlana, tudja nagyon jól, hogy 5-10 évente bőven van mit rendbe rakni, így biztos, hogy megtaláljuk majd a pénz megfelelő helyét.

(x)

Címkék:
otthon, lakáskassza, megtakarítás, lakástakarékpénztár, ltp, fundamenta, lakástakarék, erste lakástakarék, otp önkéntes nyugdíj, álomotthon, lakástakarék helyett,