Felszámolják a pesti nyomortelepet: sokan végezhetik hajléktalanszállón

Pénzcentrum/InfoRádió2018. június 1. 10:00

Lesznek, akik nem felelnek majd meg azoknak a feltételeknek, melyek alapján az önkormányzat biztosítani fogja a megfelelő lakhatási feltételeket a lebontásra ítélt Hős utcai és Bihari utcai nyomostelep lakóinak - mondta el az Inforádiónak D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere.

A 30-as években épült Hős utcai és Bihari utcai épületek valóságos nyomorteleppé váltak Kőbányán. Hamarosan megkezdik az épületek lebontását kormányzati forrásből. A területet részben üresen fogják hagyni, részben pedig sportkomplexum fog a helyükre épülni, az ott lakók közül viszont nem mindenkire vár új lakás.

El kell indítani egy olyan programot, amely a családok helyzetét külön-külön vizsgálva megteremti a lakhatás feltételeit azoknak, akik hajlandóak elfogadni az önkormányzat vagy egy bevont civil szervezet által támasztott követelményeket. (...) biztos, hogy benne van a pakliban az is, hogy ez az út nem mindenkinek lesz járható

- nyilatkozta az Inforádiónak D. Kovács Róbert, a X. kerület fideszes polgármestere. Akiknek "ez az út nem lesz járható", azoknak marad a hajléktalanszálló - emlékeztet a rádió online cikke. A polgármester az új lakáshoz jutás feltételeiről elmondta, hogy munkába kell járni minden nap és nem szabad minden nap berúgni. A kábítószerfüggőséggel vagy egyéb szenvedélybetegséggel együtt élőknek is próbálnak majd segítséget adni a politikus szerint, de ehhez szükség lesz az érintettek együttműködésére. 

A nyomortelep azzal került be nemrég a hírekbe, hogy a többségében munkanélküli, önkényes lakásfoglaló, drogos lakói már az egyes villamos utasait is megfélemlítik - írja az Infostart.hu

Borítókép forrása: MTI Fotó / Balogh Zoltán
Címkék:
otthon, lakás, Budapest, nyomor, pest, lakhatás, kőbánya, hajléktalanszálló,