Ezrek szabadultak lakásuktól januárban: mutatjuk, mennyiért

Pénzcentrum2018. február 10. 17:30

Jól indult a 2018-as év is az ingatlanpiacon. Az egyik legnagyobb ingatlanpiaci cég elemzéséből kiderül, hogy veszélyben lehet a budapesti XIII. kerület vezető pozíciója a piacon, ahogyan az is, hogy folytatódik az ingatlanpiaci áremelkedés.

Januárban, országosan 10 918 ingatlan adás-vétel bonyolódott, amely 4,5 százalékkal erősebbnek számít, mint a tavalyi év ugyanezen időszaka. A Kereslet Index szintén nagyot ugrott és 99 százalékpontos értékével az elmúlt két év egyik legmagasabb értékén áll. Az év eleji magas keresleti index értékek jellemzően az év első felében már valós tranzakciókká konvertálhatnak, amely a szakemberek várakozásait támasztja alá - áll a Duna House közleményében.

Árak tekintetében az emelkedő tendencia egyelőre tisztán látszik, azonban ennek mértéke még nem mérhető pontosan egyhavi adatokból. Tény, hogy januárban az ország minden területén emelkedtek a panel és a téglalakások árai egyaránt, az előző negyedév átlagához és az előző év januárjához képest is. 

Az ország keleti felében egy panel négyeztméter ára átlagosan 225 ezer forint, ugyanez Pesten már 362 ezer forint volt. A legmagasabb árakat a belvárosban és Budán található téglalakásoknál találunk, itt 564 ezer Ft/m2 ár volt az átlagos januárban.

Budapesten érdekes tendenciát mutat a kerületek iránti érdeklődés, amely területen most először szorongatták meg a XIII. kerület régóta éllovas pozícióját. Az erőteljes kihívó Zugló, amely iránt januárban a budapesti ingatlankeresők 18%-a érdeklődött.

Címkék:
otthon, lakás, Budapest, panel, duna house, zugló, vidék, tégla,