Hiába felezik a termékdíjat, ez a piac még nem fog robbanni

Magyar Nemzet2017. december 27. 10:00

Jövő év elejétől megfelezik a napelemekre kivetett úgynevezett termékdíjat, így a mostani kilogrammonkénti 114 forint helyett már csak 57 forintot kell fizetniük a napelemes energiatermelő rendszereket telepítőknek - írja a Magyar Nemzet.

Kiss Ernő, a Magyar Napelem-, Napkollektor-szövetség elnöke a lapnak azt mondta, hogy a díj mértéke még így is magasnak számít majd az európai átlaghoz képest, ezért nem valószínű, hogy a sarc csökkentése lendíti fel 2018-ban a napenergia-szektort. Közölte, hogy a napelemek terjedéséhez az volna az igazi segítség, ha a kormányzat egyszerűbbé tenné az ilyen rendszerek kiépítését, és nem kellene végeláthatatlan engedélyezési eljárásokat lefolytatni minden egyes telep kialakításakor. Bizonyos esetekben ugyanis egy évig is elhúzódik a telepítéshez szükséges mintegy negyven hatósági hozzájárulás beszerzése, miközben korábban ehhez néhány hónap is elegendő volt.

Kiss Ernő szerint jövőre is az ideihez hasonló számú, hozzávetőleg hat-nyolcezer háztartási naperőmű telepítése történhet meg. Ha a kormányzat teljesíti ígéretét, és egyszerűbb lesz kivonni termőföldeket a művelés alól napelemparkok létesítéséhez, akár tíz-tizenötezer új erőmű is épülhet

Címkék:
otthon, napelem, termékdíj, csökkenés, napelem szövetség,