Letarolta a vihar Magyarországot: képeken a pusztítás

Pénzcentrum2017. október 30. 18:00

Óriási vihar söpört végig az országon vasárnap, tetőszerkezetet, villanyoszlopot és mobilátjátszó állomást is kidöntött a szél. A károk helyreállításán közel ezer helyszínen dolgoztak még délbenm mutatjuk a legdurvább képeket.

Országszerte csaknem kilencszáz helyszínen dolgoztak a viharkárok elhárításán hétfő délben a tűzoltók - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-t. Mukics Dániel közölte: főként a fővárost, illetve Pest és Bács-Kiskun megyét érintik a jórészt kidőlt fákról és villanyoszlopokról, megrongált épületekről, tetőkről szóló riasztások, de más megyék tűzoltói is zömében a viharkárok elhárításán dolgoznak.

Budapesten délben mintegy háromszáz címre várták a tűzoltói segítséget - tette hozzá. Pest megyében a vasárnapi vihar több településen megrongálta az elektromos vezetékeket, áramkimaradást okozva. A legfrissebb információk szerint a megyében mintegy ötezer fogyasztói helyen nincs még áram, a szakemberek folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán - sorolta. Bács-Kiskun megyében délben kétszáz helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak. 

A katasztrófavédelemhez személyi sérülésről hétfőn nem érkezett bejelentés - közölte Mukics Dániel.

A lakásunkban bármikor kárt tehet egy vihar, és mivel jellemzően ez a legértékesebb vagyontárgyunk, így fontos, hogy megfelelő lakásbiztosítással rendelkezzünk. Egy korábbi pénzintézeti tanulmány szerint a magyarok 80 százaléka köt lakásbiztosítást otthonára, ám ez nem jelent teljes védettséget számukra. A lakásbiztosítással rendelkezők jelentős része ugyanis az ingóságok védelmére már nem gondol - derült ki a K&H biztos jövő indexének ingatlanokkal foglalkozó kutatásából. A kutatás során megkérdezettek csupán fele mondta, hogy ingóságokra kötött biztosítással is rendelkezik. A válaszadók 12 százalékának nincs, 8 százalék pedig nem is tudja, hogy rendelkezik-e ilyennel.

Az is látszik, hogy a fiatalabbak, a harmincas éveikben járó korosztály tagjai kevésbé törődnek ezzel a kérdéssel. Egyrészt náluk a legmagasabb - 14 százalék - azoknak az aránya, akik nem tudják, hogy van-e lakásbiztosításuk, 16 százalékuk pedig azt mondta, hogy nincsen lakásbiztosítása. Általánosságban a lakásbiztosítás hiánya, területi bontás szerint leginkább Budapestre jellemző: a fővárosban a lakosság 18 százaléka nem köt biztosítást otthonára. A kutatásból az is kiderült, hogy azok, akik nem saját tulajdonú lakásban élnek, kevésbé tartják fontosnak a biztosítást, 21 százalékuknak egyáltalán nincs is.

Nézzük, milyen károkat okozott a tegnapi vihar:

Leszakadt tetőszerkezet, Bács-Kiskun megye

Leesett mobilátjátszó állomás, Siófok

Kidőlt fa, Komárom-Esztergom megye

Kilyukadt tető, Baranya megye

Kidőlt fa, Győr

Kiszakadt TV-antenna, Kiskunfélegyháza

Borítókép forrás: MTI Fotó: Donka Ferenc
Címkék:
otthon, vihar, időjárás, károk,