Egyre drágábbak az új építésű lakások, mégis óriási a kereslet

Pénzcentrum2017. augusztus 2. 14:04

Töretlenül nő az új lakások ára, a fővárosban az átlagos négyzetméterár egy év alatt 10 százalékkal, 655 ezer forintra nőtt.

A fővárosi újlakás-árak továbbra is széles skálán mozognak és számottevően meghaladják az egy évvel korábbi átlagértékeket. Jelenleg 655 ezer forint az átlagos budapesti négyzetméterár, ami az egy évvel korábbi 598 ezer forintos értéket közel 10 százalékkal múlja felül, a múlt év végi 620 ezer forintot pedig nem egészen 6 százalékkal. A budai átlagár fél év alatt 660 ezer forintról 687 ezer forintra (+4,1 százalék), a pesti pedig 600 ezer forintról 642 ezer forintra (+7,0 százalék) emelkedett - olvasható a Cordia Zrt. jelentésében.

A 2017. június végi adatok alapján a legalacsonyabb áron a XXIII. kerületben vásárolhatunk, itt átlagosan 315 ezer forintos négyzetméteráron kínálják a lakásokat, míg a legdrágábbnak az V. kerület számít, ahol közel négyszer ennyibe, 1,1 millió forintba kerül egy négyzetméter. A városközpont közelében fekvő zöldövezeti kerületek közül Zuglóban vásárolhatunk a legkedvezőbb áron. Itt átlagosan 550 ezer forintba kerül egy négyzetméter, szemben például a budai III. kerületben mért 670 ezer forintos szinttel.

A budapesti lakáspiacon töretlenül magas volt a kereslet az újépítésű lakások iránt 2017 első hat hónapjában. A kínálat is egyenletesen bővült: ahogy a tavalyi év második felében, úgy az idei első félévben is 5400 lakás értékesítése kezdődött meg új projektekben, ráadásul az ezekben lévő lakások ötöde mostanra el is kelt. A jelentős mennyiségű eladás mellett a gazdára váró új lakások száma is nőtt: 7400 otthon volt elérhető júniusban a múlt év végi 5100 után. Nincsenek könnyű helyzetben, akik nem a tervezőasztalról vásárolnának, hanem a már elkészült új otthonokból válogatnának, hiszen Budapesten mindössze alig több mint 300 átadott lakás vár vevőre.

Címkék:
otthon, ingatlan, Budapest, árak, építkezés, penzcentrum, ingatlan piac,