Megváltozhatnak a magyar Airbnb szabályai

MTI2017. július 27. 09:31

Elkezdődtek az egyeztetések a Magyar Turisztikai Ügynökségnél a rövid távú lakáskiadásnak, benne az airbnb-zésnek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) által évek óta szorgalmazott újraszabályozásáról, a munkába külső szakértőket is bevonnak - írta a Világgazdaság csütörtökön.

A szállodaszövetség ötpontos javaslatsort állított össze, amelyben a kereskedelmi szálláshelyekkel azonos adózás bevezetése, a kiadható napok éves szintű korlátozása, minimális egészségügyi és biztonsági követelmények előírása, valamint a közvetítő platformok felelősségének meghatározása is szerepel. Szerepel a javaslatban a vendégek bejelentése is a schengeni előírások szerint, és adatszolgáltatás a szállásadók vendégforgalmáról, bevételeiről - tájékoztatott Flesch Tamás, az MSZÉSZ általános alelnöke.

Kiemelte, hogy míg a 20 ezer budapesti, három-öt csillagos szálloda forgalmi adatairól több bontásban is pontos adatok vannak, addig a nyolcezer airbnb-s lakásról nagyon keveset tudni, noha azok egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a vendégforgalomból.

Megjegyezte azt is, hogy az airbnb-zést nem ellehetetleníteni kellene, csak megszüntetni az olyan - Airbnb címszó alatt megjelent - lakáshoteleket, amelyek szállodaként működnek, de nem úgy adóznak. Ilyen épületeket már kifejezetten a befektetőknek építenek, és cégek adják ki a szállásokat.

Címkék:
kiadás, otthon, airbnb, szállodaszövetség,