Háromszorozódott az új lakás építések száma: milyen otthont akarnak a magyarok?

MTI2017. május 4. 13:05

Az első negyedévben 2061 új lakás épült az országban, 46,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az egyszerű bejelentések együttes száma 9525 volt, 88,7 százalékkal emelkedett éves szinten.

A kiadott engedélyek nagy száma azt jelzi, hogy az építési kapacitások lassan követik a megnövekedett építési kedvet - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Budapesten a nagyobb léptékű építési beruházások még nem készültek el, ezért itt 51,3 százalékkal kevesebb új lakás épült fel.

A kiadott lakásépítési engedélyek és a bejelentések száma együttesen ugyanakkor több mint háromszorosára, 220,1 százalékkal nőtt.

Az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya 45 százalékról 59 százalékra nőtt, míg a többszintes, többlakásos épületeké 48 százalékról 34 százalékra esett vissza. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 13 négyzetméterrel, 105 négyzetméterre nőtt.
A természetes személyek által épített lakások aránya 49 százalékról 58 százalékra emelkedett, a vállalkozások által építetteké viszont 50 százalékról 41 százalékra csökkent.

A kiadott új építési engedélyek alapján 48 százalékkal több, 2879 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 1161, amely 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az első negyedévben 411 lakás szűnt meg, 2,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Címkék:
otthon, pénzcentrum.hu, lakás, lakásépítés, új lakás,