Hamarosan jöhet hazánkban az ingyen wifi

Pénzcentrum/MTI2016. november 3. 09:31

A fejlesztési tárca dolgozik a tervezett ingyen-wifiszolgáltatás koncepcióján, de részletek csak a kormánydöntés után derülnek ki - írja a Világgazdaság.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tervei szerint nagyjából 2018 második felétől használhatjuk majd az ingyenes wifiszolgáltatást. A Digitális Jólét Programban megfogalmazott cél az, hogy az ország minden településén legyen egy köztéri és egy középületben elérhető hozzáférés.

Az NFM tájékoztatása szerint a koncepció kialakítása során figyelembe kell venni az összes kapcsolódó projektet, így a Szupergyors Internet Programot is, amelynek keretében minden magyar háztartásnak elérhetővé kell tenni a másodpercenkénti 30 megabites sávszélességű internetet. A szélessávú hálózat fejlesztését uniós támogatással valósíthatják meg a győztesek. A tenderre 43 pályázó cég 234 ajánlatát bírálták el a kiírók.

A nyertesek mindent összevetve 43 milliárd forint támogatásban részesülnek, a projekt összköltsége közel 63 milliárd forint. A pályázatban feltétel volt, hogy a nyertesek vállalják: az adott járásban minden fejlesztéssel érintett település központjában ingyenesen elérhető vezeték nélküli internetszolgáltatást biztosítanak.

Loading...
Címkék:
otthon, wifi, ingyen, digitális jólét program,