Csak kicsit olcsóbb a használt lakás, mint az új

Népszava2016. június 20. 09:01

A használt, illetve az új építésű lakások árai rég nem látott közelségbe kerültek - írja a Népszava az OTP Jelzálogbank elemzésére hivatkozva.

Budapesten csak az idei első öt hónapban mintegy 120 új vagy korábban félbehagyott és újraindított projekt lakásait kezdték el hirdetni, ez pedig az "árolló" záródását hozhatja magával. Június első felében az új építésű lakások négyzetméterára országos átlagban 441 ezer forint volt, a használtaké pedig 337 ezer forint, ami 104 ezer forintos különbséget jelent. Megjegyezték, hogy az év elején a differencia még 110-132 ezer forint volt. A lap szerint 

ennek ellenére a lakások ára nem csökken a közeljövőben, mert a komolyabb áresés senkinek sem érdeke.

Balogh László, az ingatlan.com szakértője azt mondta, az újlakás-beruházásokat megvalósító cégek vevői számára a használt lakás eladásából származó bevétel biztosítja a fedezet nagy részét, az "árolló" záródása viszont megállíthatja a használt lakások drágulását. Ha az új lakások piacán túlkínálat keletkezne, akkor az a használt lakások négyzetméterárait is lejjebb vinné.

Címkék:
lakás, ingatlan, ár, új lakás, használt lakás,