Pénzcentrum • 2016. május 8. 07:04
A szolgáltatók tapasztalatai szerint Magyarországon egyre többen űznek sportot a közművek kifosztásából. Mutatjuk a leggykoribb módszereket.
Egyre több magyar híresség keveredik áram-, gáz-, vagy éppen vízlopási ügybe: 2015-ben például a Jóban Rosszban egykori színésznője, Szorcsik H. Viki, illetve Lagzi Lajcsi közműbotrányától volt hangos a sajtó, idén pedig Kozsót jelentették fel áramlopásért. Noha a hírességek esete kétségtelenül nagy port kavar, az illetéktelen közművételezés azonban korántsem példátlan Magyarországon. Sőt!
A statisztikák szerint évente nagyjából két Velencei-tónyi mennyiséget, azaz 50 ezer család éves fogyasztását lopják el csak a gáztolvajok, és hasonló nagyságrendről beszélhetünk a villamos energia és egyéb közművek esetében is. Ezek az esetek viszont többnyire nem kerülnek nyilvánosságra, és az elkövető ismertségének ehhez semmi köze. A Pénzcentrum információi szerint ugyanis
Erre egyébként azért van lehetősége a szolgáltatóknak, mivel a szabálytalan vételezés jogilag nem bűncselekmény, hanem szerződésszegés. Így nem büntetés jár érte, hanem meghatározott összegű kötbér. Bár elvileg az elcsalt mennyiséget kellene befizetni, ennek a pontos meghatározása azonban többnyire lehetetlen. Ezért a törvény úgy rendelkezik, hogy maximum 30 napra visszamenőleg kell kifizetni a napi bő tízezer forintban meghatározott összeget.
Évi 1,5 millió ellenőrzés
Mivel a fogyasztók jelentős része űz sportot a közművek megcsapolásából Magyarországon, így az sem meglepő, hogy a szabálytalan vételezések visszaszorítása érdekében a legtöbb hazai szolgáltató folyamatosan ellenőrzi fogyasztóit. Az ún. energiakommandó egyrészt szúrópróbaszerűen keresi fel az ügyfeleket, másrészt szisztematikusan is végigjárnak egy-egy körzetet, de egyre gyakoribb a fogyasztási szokások drasztikus megváltozása után végrehajtott razzia is. Sőt, van példa lakossági bejelentést követő kivizsgálásra is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szolgáltatók tapasztalatai szerint a gáz- és áramlopások nagyjából felében a plombát sértik meg, illetve a mérő számlálóját pörgetik vissza, az esetek 15 százalékában a mágnesezést, a maradékban pedig a mért rendszer megkerülését alkalmazzák. Ez utóbbi egyébként a legkifinomultabb, legkevésbé észrevehető módszer. A szakértők azoban kiemelik: