Tigáz ügyfelek, figyelem: már áprilisban kezdődik az átállás

MTI2016. április 18. 20:30

Az előre fizető mérővel rendelkező Tigáz Zrt. ügyfeleknél már áprilisban elkezdődik a mérők átállítása és a feltöltő kártyák cseréje, így az érintett 1800 fogyasztó már április és október között átkerül majd a Főgáz Zrt.-hez - mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője.


Scherer Zsolt emlékeztetett, a Tigáz többi fogyasztójánál a törvényben meghatározott időpontban, október 1-én történik meg a szolgáltatóváltás.

Kiemelte: az előre fizető mérővel rendelkező fogyasztók számára a Tigáz a napokban levélben kiküld egy iratcsomagot, ezt a ügyfeleknek ki kell tölteniük és a megadott címre vissza kell küldeniük.

A hivatal szóvivője arra is felhívta a figyelmet, hogy az érintett 1800 fogyasztó az óraátprogramozás időpontját egyeztesse a Tigázzal. Az átállítást a Tigáz szakemberi végzik el, ami mintegy fél órát vesz igénybe és a fogyasztók az órák átprogramozásával már át is kerülnek a Főgázhoz - tette hozzá.

A Főgázhoz átkerülő fogyasztók új ügyfélszámot kapnak - ismertette a szóvivő.

Címkék:
otthon, rezsi, gázszolgáltató, tigáz, főgáz,