Drágulnak az építőanyagok: mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni

Pénzcentrum2016. március 21. 08:35

Régen látott mennyiségben adták el termékeiket az év első hónapjaiban a magyarországi tégla- és cserépgyártók - mondta el a Magyar Idők hétfői számában a Magyar Téglás Szövetség (Matész) elnöke.

Kató Aladár ugyanakkor hozzátette: hiánytól nem kell tartani, mert az építőanyag-gyártók felkészültek a megnövekedett keresletre. A megnövekedett kereslet miatt viszont  némi drágulásra kell majd számítani az építőanyagok piacán.

Mint emlékeztetett, ez az iparág hét-nyolc éve még 40 ezer lakás építését szolgálta ki, az elmúlt néhány esztendőben azonban jelentősen visszaesett a forgalom. A Matész elnöke ezért üdvözölte a kormány lakásépítést ösztönző döntéseit, amelyeknek szerinte kedvező hatásuk lehet az építőanyag-iparra.

Mindez azért is fontos, mert az ágazatnak jelentős a munkaerőigénye. Tízezer új lakás építése mintegy 40-50 ezer embernek adhat munkalehetőséget. Sok helyre a jelenleg közmunkát végzőket is fel lehet venni, illetve a kényszerből külföldre távozó, és a nyugati országrészből ingázó, családjukat sokszor csak hét végén látó szakmunkások egy része is haza fog jönni. Különösen, ha a vállalatok megfelelő béreket tudnak biztosítani.

Címkék:
otthon, építkezés, építőanyag, drágulás, tégla,