Itt van a legnagyobb esélyed az új CSOK-ból lakást, házat venni

Pénzcentrum2016. január 11. 12:31

Nincsenek könyű helyzetben azok, akik a 10+10 milliós otthonteremtési támogatással vennének maguknak új ingatlant. Az Otthontérkép legfrissebb elemzése szerint ugyanis csak az ingatlanok mintegy 6,4 százaléka felel meg azoknak a feltételeknek, melyeket a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) 10+10 millió forintos kategóriája előír. Az újépítésű otthonokra érvényes támogatás összegével megegyező áron vidéken már lehet ingatlant vásárolni, a fővárosban azonban erre vajmi kevés az esély.


A CSOK kiterjesztésének legvonzóbb passzusa a 10 millió forint támogatás és az ehhez felvehető 10 millió forint kedvező kamatozású hitel. Ez a konstrukció új építésű lakásokra és házakra vehető igénybe abban az esetben, ha összkomfortos, lakás esetén legalább 60m², ház esetén legalább 90m² alapterületű, illetve, ha 2008. július 1-jén vagy azt követően kiadott építési engedélye van és rendelkezik használatbavételi engedéllyel.

Loading...

Ugyan az előzetes tapasztalatok azt mutatják, hogy rendkívül sokan érdeklődnek az új lehetőség iránt, azonban az Otthontérkép elemzése azt mutatja, hogy a jelenleg eladó ingatlanok mindössze 6,4 százaléka, vagyis körülbelül 8-10 ezer ingatlan marad fenn a szűrőn a fenti kritériumok figyelembevétele után.

Egyelőre a 10+10 milliós támogatással megvásárolható CSOK ingatlanokból korlátozott a kínálat, mind darabszámra, mind pedig területi elhelyezkedésre vonatkozóan. Az új fejlesztések előkészületei azonban sok esetben már zajlanak, amit a 2015-ben növekedésnek induló építési engedélykérelmek száma, illetve az egyre szaporodó új projektek indulásáról szóló hirdetések is jeleznek. Az érdemi kínálatbővülés egy-másfél éven belül jelentkezhet a piacon, úgyhogy nem muszáj azonnal lerohanni a jelenleg értékesítés alatt lévő ingatlanok tulajdonosait. Az áfacsökkentés ellenére arra számítunk, hogy a CSOK feltételeit kielégítő új építésű ingatlanok ára már rövidtávon is növekedhet, míg az agglomerációs és vidéki családi házak értékesíthetősége tovább romlik és áruk is legfeljebb stagnál. Ennek oka, hogy sokan jelenhetnek meg eladóként, hogy az új ház építésére koncentráljanak, míg a kereslet egy jelentős része az új lakásokra és házakra tevődik át. Mindenesetre a következő fél év során rengeteg kérdésre kaphatunk majd választ, hiszen a bankok ügyfélkezelése és a törvényalkotó esetleges újabb módosításai is érdemben módosíthatnak a felhasználói körön és az "ingyenmilliók" felhasználásának módján

- mondta el Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője .

Mire elég a 10+10 millió?

Budapestet leszámítva, a CSOK 10+10 milliós feltételeinek megfelelő otthonok 20 százaléka 20 millió forint alatti, így ezekben az esetekben még előfordulhat, hogy valaki a támogatás összegével megegyező áron tud vásárolni. Budapesten azonban ez szinte kivitelezhetetlen, az érdemi kínálat ugyanis 30 millió forintnál kezdődik

- mondta el Fodor Szabolcs, az Otthontérkép elemzője.

Tehát, ugyan a támogatás magas összegű, ez korántsem jelenti azt, hogy saját tőke bevonása nélkül lehet hozzájutni az ingatlanokhoz.

Hol vannak a "kedvezményes" ingatlanok?

Országos tekintetben Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb a szóban forgó kategóriába tartozó ingatlanok aránya, itt találhatunk magunknak a legkönnyebben. Ezt követi Bács-Kiskun megye, melynek hátterében az ott végbemenő ipari fejlesztések állhatnak. A dobogó harmadik fokán Csongrád megye áll, amit valószínűleg Szeged és környéke húz fel.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A legkevesebb "10+10-es CSOK ingatlannal" az ország keleti, északkeleti, déli és délnyugati részén találkozhatunk.

Budapesten a legtöbb ilyen ingatlan a VI., XVI., XIII. és III. kerületben található, illetve a város külső kerületeiben. Átlagárban nagyon nagy különbségek lehetnek az egyes területek között: míg a XIII. kerületben 529 ezer Ft/m²-es áron kínálják az otthonokat, addig a XVI. kerületben 335 ezer Ft/m²-es áron.

Loading...

A belvárosban a legkevesebb az esélye, hogy egy "10+10-es CSOK ingatlanba" botlunk. A kategóriában mutatkozó kínálatszűkösség versenyt és ezáltal áremelkedést idézhet elő. ami tovább rontja a CSOK közvetlen felhasználását, hiszen a fővárosi kínálat csupán 10 százaléka marad a 20 milliós határ alatt, amely ingatlanok javarészt egyébként is a külvárosban találhatók.

Loading...

Az Otthontérképen elérhető, a kritériumoknak megfelelő, új építésű "CSOK 10+10 lakások" és "CSOK 10+10 házak" listája folyamatosan bővül. A tapasztalatok szerint egy-egy fejlesztés, új projekt megjelenése a kínálatban hatalmas változást hozhat és felbolygathatja a jelenlegi állapotot.

Címkék:
otthon, szocpol, otthontérkép, csok, 10+10 millio, csok 2016, csok 10+10, csok 10+10 millió,