Ez simán betehet az új CSOK-nak: ki akar így igényelni?

Nagy Bálint2016. január 11. 17:24

Gyakorlatilag alig egy-két banknál érhető el egyelőre az új CSOK, máris a program kibővítésén gondolkodik a kormány. A kormánykommunikáció viszont simán befagyaszthatja az igényléseket.

Ahogy arról a Pénzcentrum korábban beszámolt, Halász János a Fidesz-frakció szóvivője még vasárnap lengette be, hogy a kormány máris gondolkodik a CSOK-program kibővítésén, és - mint mondta - a Fidesz-frakció is erre ösztönzi a kabinetet. A szóvivő arról beszélt, elvileg elindult az előkészítő munka is, s várhatóan tavasszal tovább tudják majd bővíteni a programot.

Nos, arról ugyan nincs információnk, hogy Halász János a közfoglalkoztatottak bevonására gondolt, vagy például azon dolgoznak, hogyan lehetne bevonni a kétgyermekeseket is a 10+10 milliós támogatásba, de a kormánykommunikáció néhány jóval sürgetőbb kérdést is felvet. Jól mutatja ezt a következő beszélgetés is, amely nemrég zajlott le a Pénzcentrum vezető szerkesztője, illetve a Portfolio rovatvezetője között:

Mit gondolsz István, nem akaszthatja meg az igénylési folyamatot a minap belengetett bővítés lehetősége? Ki akarna most CSOK-ért sorban állni, ha pár hónap múlva akár még jobb feltételek mellett vehetné igénybe a kedvezményt?

 

Igazad van, könnyedén elképzelhető, hogy az újabb bizonytalanság arra ösztönözheti a fogyasztókat, hogy kivárjanak. De az is lehet, hogy éppen ez volt a kormányzati cél.

 

Mire gondolsz?

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Lehet, hogy hűteni akarják a potenciális igénylőket, hogy az építőipar, illetve az újépítésű ingatlanok piaca beérje az igénylési volument.

István el

Loading...

(A tippet köszönjük kollégánknak, Gergelynek.)

Címkék:
szocpol, csok, 10+10 millio, csok 2016, csok 10+10, csok 10+10 millió,