Kemény feltételek kellenek a 10 + 10 millióhoz

Pénzcentrum2015. december 23. 09:00

Minimum kétéves folyamatos munka után lehet majd csak igényelni a háromgyermekesek támogatását szolgáló kétszer tízmillió forintot. Ezen felül a büntetlen előélet is feltétel lesz, akik pedig nem teljesítik a gyerekvállalásukat, büntetőkamatot kaphatnak - írja a Magyar Idők.

Büntetlen előélet, továbbá visszamenőlegesen két év folyamatos társadalombiztosítási jogviszony igazolása is szükséges lesz azoknak, akik élni szeretnének az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) lehetőségével. Ezen felül hitelképesnek kell bizonyulni ahhoz, hogy az állami támogatású, 25 év futamidejű 10 millió forint hitelt megkaphassa az ember. A támogatási összeg felhasználását számlákkal kell igazolni, de lehetőség lesz előlegszámla benyújtására is, vagyis részletekben is el lehet számolni a felhasznált összeget.

A családtámogatási kedvezmény igénybe vehető lesz akkor is, ha egy családban már van két gyermek. Ebben az esetben 10 év áll majd rendelkezésre a harmadik gyermek megszületéséig. Azoknál a családoknál, akik három gyermeket szeretnének, meghatározó feltétel, hogy a vállalás időpontjában az egyik szülő 40 évesnél fiatalabb legyen.

Az új otthonteremtési támogatási rendszerben, ha egy támogatott családban önhibán kívül nem születik meg a harmadik gyermek, a már felvett 10 millió forintos támogatást arányosan kell visszafizetni, vagyis a két gyermek esetén járó 2,6 millió forintot levonva, összesen 7,4 millió forintot kell visszajuttatni az államnak. Azok a házaspárok, akik korábban már igényeltek csokot, vagy a korábbi szocpolt, a már felvett támogatás összegével csökkentett támogatást kaphatnak a tízmillió forintból.

Címkék:
hitel, otthon, csok, feltétel,